csatara × A: 1591 cziatorara (MNy. 12: 304); 1777 e./ csatarát (Nszt.); 1838 Csatirázni [sz.] (Tsz.); nyj. csadara (MTsz.) J: ‹fn› 1 1591 ’hahota; lárma, zaj | Gelächter; Lärm’ (↑); 2 1918 ’fecsegés, locsogás | Geschwätz’ (ÚMTsz.) | ‹mn› 1 1911 ’csacsogó, fecsegő, karattyoló | schnatterig’ (ÚMTsz.); 2 1920–1940 ’locsogó, szószátyár | geschwätzig’ (ÚMTsz.)

Szófajváltással keletkezett egy relatív fiktív tő származékából. |  ⌂  Főnevesült folyamatos melléknévi igenév -a képzővel; az alaktanhoz vö. →csigolya¹, →csigolya², →hulla. A relatív tő -r gyakorító képzővel keletkezett. Az abszolút tő a →csattan, valamint a →csatangol szócsaládjával azonos.  ∼  Idetartoznak (részben az abszolút, részben a relatív tőből): csatrang ’kellemetlenül hangzó kolomp, csörgő’  (1792: Baróti Szabó: KisdedSz.); csatináz ’csacsog, fecseg, csörgedezik’  (1794–1813/: NSz.); (N.) csatázik ’gágog, fecseg, locsog’  (ÉrtSz.), (N.) csatít ’lármáz(ik), zajong’  (MTsz.), (N.) csatvaráz ’ua.’  (1917: NyF. 48: 61).  ⌂  A csatara palatális párhuzamos alakja: (N.) csetere ’lárma, zaj’  (MTsz.).

☞ EtSz. csataráz a., csatora a.; TESz.; EWUng.→ csatakos, csatangol, csattanNszt ↪csatara