az¹ A: 12. sz. vége/ oʒ (HB.); 1372 u./ aʒʒokott (JókK. 4); 1405 k. aʒon feldÿ [sz.] (SchlSzj. 236.) J: ’az a távolabb levő | jener’ # Sz: azon 13. sz. eleje/ ozun keppe[n] ‹nm› ’az a távolabb levő | jener’ (KTSz.) R: azért 1372 u./ aʒert (JókK. 1) | azzal 1474 aʒʒal (BirkK. 4) | azént 1495 e. aʒʒent ’oly módon, azon mód(szer) szerint | auf diejenige Weise’ (GuaryK. 129)

a¹ A: 1416 u./¹ a (BécsiK. 61) J: ’az a távolabb levő | jener’ # R: ahhoz [az az¹, ill. a¹ alakból] 12. sz. vége/ ozchuz (HB.) | annak 13. sz. eleje/ oznoc (KTSz.) | addig 1372 u./ addeg (JókK. 143) | addiglan 1372 u./ adeglan ’addig, odáig | bis dahin’ (JókK. 155) | akkor 1372 u./ akkor (JókK. 102) | akkoron 1372 u./ aʒkoron ’akkor, abban az időben | dann’ (JókK. 23) | annál 1372 u./ annal (JókK. 63) | arra 1372 u./ arra (JókK. 89) | arról 1372 u./ arrol (JókK. 23) | attól 1372 u./ adtolfoguan [sz.] (JókK. 83) | abból 1372 u./ aʒbalol (JókK. 53) | abban 1416 u./¹ abban (BécsiK. 19) | akként 1416 u./² aʼkent (MünchK. 60ra) | avval 1416 u./² auual (MünchK. 11vb) | abba 1495 e. abba (GuaryK. 10)

A szócsalád alapja, valószínűleg az a¹ örökség az uráli korból. |  ≡  Zürj.  (Ud.) asi̮ ’nézd!’; votj.  (Sz.) oti ’oda’; cser.  (B.) umpal ’az az oldal, túlsó oldal’ (pal, wal ’oldal’); md.  (E.) ombo, (M.) omba, oma ’más(ik), második’; – jur. ŋawe ’mi, milyen; valami’; szelk. aame ’egy másik’; kam. āmi ’ua.’; stb. [uráli *o ~ *u ’az, a túlsó’].  ≋  Megfelelői: ótörök o, ol ’az ott’; óind asáu ’az, a túlsó’.  ⌂  Az az¹ alakban a z névmásképző: a képzés esetleg már a finnugor vagy ugor korban megtörténhetett. Erre utalnak egyes rokon nyelvek t-t tartalmazó szavai, ám ellene szól az a körülmény, hogy az a¹ névmás már az ősmagyarban önálló alakban létezett; vö. →onnét, →ott, →úgy stb. Lehetséges, hogy az a¹ alakot az az¹ időlegesen háttérbe szorította, mivel az ősi, primer toldalékok (-é, -k, -n stb.) mindig ez utóbbihoz kapcsolódtak. Az azon származék az az¹ alakból keletkezett -n névmásképzővel. A különféle határozóragos megszilárdult alakulatok kettőzéssel az a¹ névmásból is keletkezhettek (pl. ahoz > ahhoz). Valószínűbb azonban, hogy az ilyen alakok hasonulással az az¹ alakból jöttek létre (pl. azhoz > ahhoz). Vö. ahoz  (1546: SzT.), oʒchuʒ  (12. sz. vége: HB.), ahhoʒ  (1416 u./²: MünchK. 39rb), akoron, aʒkoron, akkoron  (1372 u./: JókK. 91, 23, 46), arol  (1372 u./: JókK. 23), azrol  (1517: DomK. 14), arrol  (1372 u./: JókK. 23); stb. Az addig határozószó d eleme az az¹ névmás -z képzőjének hangtani változata lehet.  ∼  Idetartozik: ahajt ’ott; azonnal; akkor’  (1816: Gyarmathi: Voc. 97), amely az a¹ mutató névmás és a →hely főnév -t helyhatározó-ragos alakjának összetapadásával keletkezett. Az elhomályosult összetétel ma már csak nyelvjárásokban használatos.

☞ EtSz.; Gombocz Z.: ÖM. 2/1: 95; MNy. 49: 348; NyK. 61: 53; MSzFE.; TESz. ahajt a. is; EWUng.→ a-, am-, ám, annyi, avagy, az², azaz, azonban, azonnal, azonos, azután, -beli, ez¹, -fajta, -féle, isa, -képpen, -kora, mind-, minta, oda, oly, onnét, óta, ott, -szerű, úgy, ugyan-UN UEW. № 656

az² A: 13. sz. eleje/ ? oʒ (KTSz.); 13. sz. második fele/ oʒ (HB.); 1372 u./ aʒ (JókK. 1); 1493 k. aaʒ (FestK. 2) J: ’〈(ragozhatatlan) határozott névelő〉 | der, die, das’ #

a² A: 1372 u./ akamoraba, aʼ haʒnak (JókK. 4, 43); 1470 ah (SermDom. 2: 184) J: ’〈(ragozhatatlan) határozott névelő〉 | der, die, das’ #

Szófajváltás. |  ⌂  Az →az¹ alakból, ill. a¹ alakból jöttek létre. A mutató névmások kijelölő jelzői funkcióban hangsúlyvesztés és nyomatékcsökkenés útján váltak határozott névelővé. A folyamat évszázadokon át tartott, amely kb. a 14. sz. vége táján fejeződött be.

☞ EtSz.; MNy. 49: 348; TESz.; Benkő: ÁrpSzöv. 257; EWUng.→ az¹