ős A: 1138/ ? Eſe [sz.] [szn.]; Euſe [sz.] [szn.] (MNy. 32: 132, 203); 1138/ Iſedi [sz.] [szn.] (MNy. 32: 205); 1138/ vſu [szn.] (MNy. 32: 130); 1198 vſ [szn.] (MNL (OL) Dl. 40001); 12. sz. vége/ iſemucut (HB.); 1211 Vus [szn.] (OklSzPótl.); 1395 k. eʒ (BesztSzj. 11.) J: 1 1138/ ? ’(távoli) előd | (Ur)ahne’ # (↑), 12. sz. vége/ ’ua.’ (↑); 2 1896 ’vmely tárgynak, szerkezetnek kezdetleges alakja, előzménye | Urform, Vorgänger eines Systems, einer Konstruktion usw.’ (NSz.) Sz: ősi 1522 Esÿ [szn.] (MNyTK. 86: 32) | ősiség 1798 ösiségét ’vminek ősi volta | Altertümlichkeit’ (NSz.); 1833 ’a nemesi földbirtok családi birtoklásának törvénye | Avitizität 〈Verfügungsbeschränkung für Adelsgüter〉’ (NSz.)

Örökség az uráli korból. |  ≡  Vog.  (AK.), (P.) ǟś ’az anya apja’; cser.  (KH.) əzä ’az apa öccse; idősebb fiútestvér, báty’; ? md.  (M.) oćä ’idősebb fiútestvér, báty’, oću’nagy’; finn isä ’apa’, iso ’nagy; apácska’; lp.  (norv.) æč, æčče ’apa’; – jur. nīśe ’ua.’; szelk. ɛ̂s, as ’ua.’; stb. [uráli *ićä ’apa’ (’? nagy’)].  ⌂  A magyar szó magánhangzója eredetileg rövid lehetett, nyúlása hangsúlyos helyzetben következett be. A szó belseji *ć > m. s hangváltozáshoz vö. →hős, →les stb.

☞ MSFOu. 98: 137; TESz.; MSzFE.; EWUng.→ déd-, isten, ős-UN UEW. № 140