övé A: 1372 u./ ewue (JókK. 130); 1416 u./² o̗uèit (MünchK. 99vb); 1493 k. ewe (FestK. 3); 1519 hw̋eenek (JordK. 719); 1529 e. wueÿet (VirgK. 94); 1742 őveje (NSz.); 1872 Öjeé (Nyr. 1: 467); nyj. ivé (Nyatl.); üjé (OrmSz.) J: ’az ő tulajdona, őhozzá tartozik | (etw ist) der (die, das) seine (ihre), etw gehört ihm (ihr)’ #
Megszilárdult ragos alakulat. | ⌂ Az iβ ~ öβ ~ üβ (az →ő eredeti tőváltozatából) -é birtokos személyjellel. Az öé, üé változatok a szó belseji v kiesésével keletkeztek; a szó belseji j hiátustöltő.
☞ TESz.; EWUng.→ őUN UEW. № 919