örök A: 1086 ? Erecu [szn.] (Györffy: DHA. I: 253); [1131–1141/] ? Vruc [szn.] (MKsz. 1892–3.: 15); 13. sz. második fele/ vrukſege [sz.] (GyS.); 1372 u./ erewk; ewrekkel [r.]; ewrewkewnk (JókK. 24, 8, 82) J: ‹mn› 1 13. sz. második fele/ ’időben végtelen, folytonosan létező | zeitlos, ewig’ # (↑); 2 1405 k. ’folytonosan tartó, szüntelen, örökös | fortwährend, unaufhörlich’ (SchlSzj. 22.); 3 1521 ’egy életre szóló, sírig tartó | fürs Leben geltend, bis zum Grab während’ # (MNy. 16: 17); 4 1793 ’a jelenségek változásától független, minőségileg állandó | umwandelbar, in serier Beschaffenheit unveränderlich’ (NSz.) | ‹fn› 1 1372 u./ ’örökkévalóság | Ewigkeit’ (JókK. 8); 2 1372 u./ ’örökség | Erbschaft’ (JókK. 82); 3 1792 ’örökös | der Erbe’ (Baróti Szabó: KisdedSz.) Sz: örökség 13. sz. második fele/ ’örökkévalóság | Ewigkeit’ (↑); 1372 u./ ’örökölt javak | Erbschaft, das Erbe’ (JókK. 98) | örököl 1416 u./¹ o̗ro̗kli (BécsiK. 193) | öröklet 1416 u./¹ o̗ro̗klètnèc ’örökölt javak, örökös | Erbschaft, der Erbe’ (BécsiK. 246) | örökös 1495 e. o̗ro̗ko̗s ‹fn› ’hagyatékból örökséghez jutó személy | der Erbe’ (GuaryK. 130); 1570–1572 ’vkinek az életében v. élte idején | für Lebzeiten’ (StSl. 32: 41) | örökít 1508 o̗ro̗keitik (DöbrK. 87) | öröködik 1516–1518 erekedhessél [sz.] ’gyökeret ver | Wurzel fassen’ (Magyary-Kossa: OrvEml. 2: 312); 1519 ’örököl | erben’ (JordK. 207); 1590 ’növekszik, gyarapodik | wachsen, zunehmen’ (NySz.) | örökösödik 1519 erekeſedny [sz.] (JordK. 215) | örökletes 1835 örökletes (Kunoss: Gyal. Haereditarius a.) | öröklődik 1843 öröklődnek (VasárnapiU. 1843. júl. 23.: 501); 1866 örőklődjenek (NSz.) R: örökké 1372 u./ ewrewkke (JókK. 8) | örökköl 1372 u./ ’örökké | ewig 〈als Adv.〉’ (JókK. 8) | örökiglen 1416 u./³ o̗ro̗kiglen ’örökké | ewig 〈als Adv.〉’ (AporK. 86) | örökkön 1538 erekkẽ (Pesti: Nomenclatura f2) | öröktől 1539 erektwl (KulcsK. 102) | örökre 1779/ örökre (NSz.)
Valószínűleg jövevényszó egy ótörök nyelvből. | ≡ Jak. örǖ, ürǖ ’hosszan, állandóan, egészen’ [< török *ür ’hosszú múlt’]. Vö. még ujg. ürlüg, ürlüglüg ’állandó’, ürlügsüz ’mulandó’; alt. ürdä ’egykor; rég’; stb. ⌂ A magyarba egy elszigetelt ótörök szóalak, az *ürük ’állandó, hosszan tartó’ (< *ürgük) kerülhetett át. A szó másodlagos főnevesüléséhez vö. →jövő, múlt (→múlik) stb. A főnévi 2. jelentés, amely sok származékszóban folytatódott, metonimikusan keletkezett az örökölt javak időtálló jellege alapján; vö. örökség, örökös stb. ⌂⇒ A magyarból: szlk. (R.) irek ’örökség’; rom. uric ’örökség’.