ón A: 1296 ? Olnod [sz.] [hn.] (Györffy: ÁMTF. 1: 796); 1405 k. on (SchlSzj. 1291.); 1416 u./¹ onnot (BécsiK. 300); nyj. óny (MTsz.) J: 1 1405 k. ’ólom | Blei’ (↑); 2 1519 ’ezüstfehér, puha fém, cin | Zinn’ # (MNy. 31: 126) Sz: ónos 1456 k. onas (SermDom. 1: 334)

Örökség a finnugor korból. |  ≡  Vog.  (T.) ålėn ’ezüst; pénz’; osztj.  (Vj.) olna ’ólom’, (V.) ser olnə ’ón’ (ser ’erős, szilárd’); cser.  (KH.) wulnǝ̑ ’ón, ólom’ [fgr. *βolnɜ ’ón’].  ⌂  Az ón és az ólom megnevezése etimológiailag azonos lehetett; a szavak jelentéstani elkülönülése az irodalmi nyelvben csak az újabb korokban ment végbe, vö. →ólom. Az ón alak az l vokalizálódásával jött létre; a hangtanához vö. →öl¹, →öv stb. A feltehetőleg másodlagos keletkezésű 1. jelentés bizonyosan metaforikus; a jelentéséhez vö. →arany.  ≂  Tisztázatlan idetartozású: 1395 k. alu  [? ɔ: aln] ’(vörös)réz’  (BesztSzj. 726.).

☞ NyK. 53: 77; TESz.; MSzFE.; EWUng.→ ólomUN UEW. № 1162