ígér A: 1138/ ? Egíríh [sz.] [szn.] (MNy. 32: 132); 13. sz. közepe/ egyre (ÓMS.); 1372 u./ ygerÿ (JókK. 11); 1535 k. Igyerethewkkel [sz.] (Zay: Lánd. 69); 1739 égéré (NSz.); 1796 ígírem (NSz.) J: ’kinyilvánítja, hogy vkit részesíteni fog vmiben, ill. hogy vmit megtesz, kecsegtet | versprechen’ # Sz: ígéret 1416 u./¹ igerètnèc (BécsiK. 179) | ígérkezik 1527 ygeerkoͤzeek (ÉrdyK. 403)

Valószínűleg örökség az ugor korból. |  ≡  Osztj.  (J.) iŋkər- ’átkozódik, káromkodik, szitkozódik’, (DN.) eŋkər- ’el-/megátkoz, szidalmaz’ [ugor *eŋkɜ-rɜ- ’varázsigét mormol, esküszik’]. A *-rɜ igeképző már az uráli korban a tőhöz kapcsolódhatott. A szó belseji *ŋk > m. g hangváltozáshoz vö. →bog, →dug stb.; a jelentésváltozáshoz vö. →ige : →igéz; vö. még osztj.  (V.) ali̮l- ’el-/megátkoz’ : md.  (E.) alta-, alsta- ’(meg)ígér; (el)átkoz, el-/megbűvöl’.  ⌂  A magyarban bizonyosan a szó eleji é volt az eredeti.  ⚠  Az →ige szóból származékszóként való magyarázata nem meggyőző.

☞ TESz.; NyK. 73: 416; UEW. 847; EWUng.UN UEW. № 1755