áld A: 1093/ Aldoukut [hn.] (MNL (OL) Dl. 206964); 1193 aldo cut [sz.] [hn.] (ÓMOlv. 57); 1372 u./ aldandnak (JókK. 24) J: 1 1093/ ’áldoz | opfern’ (↑); 2 13. sz. eleje/ ’jóban részesít 〈Isten〉 | segnen’ # (KTSz.); 3 1372 u./ ’jót kíván | Gutes wünschen’ (JókK. 136); 4 1372 u./ ’magasztal | preisen’ # (JókK. 7); 5 1372 u./ ’megszentel | heiligen’ # (JókK. 75); 6 19. sz. második fele ’szid | schimpfen’ (ÚMTsz.) Sz: áldott 13. sz. eleje/ aldut ‹mn› (KTSz.) | áldás 1493 k. Aldaſth (FestK. 62) | áldatlan 1824 Áldotlanul (Nszt.) | áldásos 1847 áldásosabb (Nszt.)

Örökség, finnugor kori tő magyar képzővelel. |  ≡  A tőhöz vö. osztj.  (V.) ali̮l- ’(el)átkoz, szidalmaz’, (Vj.) ’ua.; elvarázsol, megbűvöl’; cser. ulte- ’imádkozik’; md.  (E.) alta-, alvta- ’(meg)ígér’, alsta- ’ua.; (fel)szentel; (el)átkoz’ [fgr. *alɜ- ’varázsigét mormol, megbűvöl’].  ⌂  A -d gyakorító képző már az ősmagyar korban az alapszóhoz kapcsolódhatott. Eredetileg a pogány áldozati szertartással kapcsolatos kifejezés volt, a kereszténység századaiban pedig további jelentésváltozásokon ment keresztül. az ellentétes jelentések kialakulásához vö. →átkoz. – A 6. jelentés megszépítő-tréfás szóhasználat eredménye .  ⌂⇒  A magyarból: szbhv.  (Kaj) aldovati, alduvati; rom.  (N.) aldui; stb.: ’(meg)áld’.

☞ MNy. 48: 61; NyK. 57: 254; MSzFE.; TESz.; EWUng.→ áldomás, áldoz, átkozUN UEW. № 9Nszt ↪áld; ↪áldás; ↪áldásos; ↪áldatlan; ↪áldott