ács A: 1222/ ? Aſu [hn.] (VárReg. 206.); 1230 ? Alchi [sz.] [hn.] (PRT. 1: 700); 1233 Alch [hn.] (OklSz.); 1395 k. alch (BesztSzj. 747.); 1533 Acʒoknak (Murm. 2387.) J: ’(főleg) tetőszerkezetet készítő szakiparos | Zimmermann’ # Sz: ácsol 1604 Atsoloc (Szenczi Molnár: Dict. Architéctor a.)

Ótörök jövevényszó. |  ≡  Ujg. ϊġaččϊ; türkm. agaččı̈; szal. aġaščϊ; stb.: ’famunkás, ács’ [< török *agač ’élő fa; faanyag’].  ⌂  A magyarba átkerült alak *aγaččϊ ’famunkás, ács’ lehetett. A magyar változatok a γ kiesésével, valamint az l járulékhang betoldásával keletkeztek; vö. →bölcs. Az álcs változat a régiségben igen gyakori volt. A szó a nomadizáló magyarok nyelvében azt a mesterembert jelölhette, aki mindenféle famunkát végzett, beleértve a sátor faalkatrészeinek készítését is. Mai szűkebb jelentése a középkor folyamán alakult ki.

☞ NyK. 32: 271; Vámbéry: MBölcs. 136; EtSz.; TESz.; Ligeti: TörK. 298; EWUng.; Róna-Tas–Berta: WOT.→ bográcsNszt ↪ács; ↪ács-; ↪ácsol