fájin × A: 1600 fain (EWUng.); 1660 fein (SzT.); 1761 Fajin (SzT.); 1768 fáin (SzT.); 1878 faintos [sz.] (Nyr. 7: 525) J: ’kiváló; finom | ausgezeichnet; fein’ Sz: fájinos, fájintos 1863 fáinoson (MTsz.); 1878 (↑)
Német (feln.) jövevényszó. | ≡ Ném., (kor. úfn.) fein ’finom; kiváló; válogatott; stb.’ [< fr. (ófr.) fin ’finom’]. ≋ Megfelelői: rom. fáin; szlk. (N.) fajn; stb.: ’ua.’. ⌂ A fájintos származékban a t szervetlen járulékhang, az -s melléknévképző pedig bizonyára az alapszó melléknévi mivoltjának nyomatékosítását szolgálja.