éppen A: 1573 Eppenseggel [sz.] (SzT.); 1587 épenségel [?✐] [sz.] (SzT.); 1632 ippen (SzT.); 1797 èpenn (NSz.); 1833 éppeg (Kassai: Gyökerésző 2: 95); 1858 ípensiggel [sz.] (NSz.); 1863 ėppen, éppeng (Kriza [szerk.] Vadr. 497); nyj. épe (MTsz.); ëppe (Nyatl.); éppég (MTsz.); ippëg (ÚMTsz.); ippek (Nyatl.) J: 1 1573 ? ’egészen, pontosan 〈úgy〉 | genau, gerade 〈so〉’ # (↑), 1589/ ’ua.’ (SzT.); 2 1577 k. ’alig; aligha | kaum; wohl nicht’ (OrvK. 31); 3 1602 ’eléggé | ganz 〈als Adv.〉’ (MNy. 68: 476); 4 1606 ’pillanatnyilag | soeben’ # (SzT.); 5 [főleg ~ csak] 1653 ’csupán | nur’ (SzT.); 6 1735 ’egyáltalán 〈nem〉 | durchaus 〈nicht〉’ (SzT.); 7 1766 ’talán | vielleicht’ (NSz.); 8 1803 ’〈ha〉 éppenséggel | 〈wenn〉 allenfalls’ (NSz.) R: éppenséggel 1573 (↑)

épp A: 1804 ép (SzT.); 1807 Épp (Márton J.: MNSz.–NMSz.); 1865 íp (CzF. 3: 179) J: ’pontosan, éppen | gerade, soeben’ #

A szócsalád alapja, az éppen egy ragos melléknév szófajváltásával keletkezett. |  ⌂  Az ép melléknév (→épít) épen ’sértetlenül’  (1490 k.: NagyvGl. 231.) módhatározó-ragos alakjából jött létre a hangzóközi p nyúlásával. Az éppeng változat nyomatékosító szerepű szó végi g-jéhez vö. →azután, →itt stb. Az épe és ëppe változat feltehetőleg a hanyagul ejtett szó végi nazális mássalhangzó eltűnésével keletkezett. Az éppen bizonyos határozószókkal, illetőleg különböző mutató névmásokkal kapcsolatban vált nyomósító partikulává; vö. éppen olyan  (1591: SzT.); éppen ott  (1606: SzT.); stb.

Az épp szórövidülés. |  ⌂  Az éppen-ből keletkezett a határozórag elhagyásával.

A szócsaládhoz még |  ∼  Idetartozik: éppest ’éppen’  (1873: NSz.), amely az -st módhatározóraggal keletkezett; ehhez vö. mihelyst (→mihelyt), mindjárást (→mindjárt).

☞ EtSz. ép a.; TESz.; EWUng.