epikus A: 1604 Epicus (Szenczi Molnár: Dict. Báſſus a.); 1809 Epikusi [sz.] (NSz.); 1827 épikus (NSz.) J: ‹mn› 1604 ’elbeszélő; epikai | erzählend; episch’ (↑) | ‹fn› 1809 ’elbeszélő költő | Epiker’ (NSz.)
eposz A: 1783 Epos (Nszt.); 1810 Eposok (NSz.); 1815 épószi [sz.] (NSz.); 1827/ Eposzi [sz.] (NSz.) J: ’nagy elbeszélő költemény; hősköltemény | Epos’
epika A: 1816 epikai [sz.] (TudGyűjt. 1817/1.: 104); 1862/ epikai [sz.] (NSz.); 1900 épikai [sz.] (NSz.) J: ’elbeszélő próza és költészet | Epik’
Latin jövevényszók. | ≡ Lat. epicus, -a, -um ’elbeszélő, epikus’, (h.) epicus ’epikus költő’ [< gör. ἐπικός, -ή, -όν ’epikus, az eposszal kapcsolatos; hősi’] | lat. epos ’eposz’, (h.) ’vers; ének’ [< gör. ἔπος ’szó, beszéd; hexameterbe foglalt elbeszélés’] | lat. (poesis) epica ’elbeszélő (költészet)’. ≋ Megfelelői: ném. episch ’epikus’, Epiker ’epikus művek költője’; fr. épique ’epikus’ stb.; – ném. Epos; ang. epos; stb.: ’eposz’; – ném. Epik; ol. epica; stb.: ’epika’. ⌂ Az epikus szóvégi s-éhez vö. →ámbitus, →glóbus stb.