eme ∆ A: 1138/ ? Emudi [sz.] [szn.] (MNy. 32: 134); 1391 emee (OklSz.); 1395 k. eme thuk (BesztSzj. 1219.); nyj. emë (Nyatl. emse a.) J: 1 1138/ ? ’anyasertés | Sau’ (↑), 1391 ’ua.’ (↑); 2 1138/ ? ’állat nősténye | Weibchen’ (↑), 1395 k. ’ua.’ (↑)

emse × A: 1138/ ? Emis [sz.] [szn.] (MNy. 32: 203); [1200 k.] Emeſu [szn.] (An. 3.); 1211 emse [szn.] (OklSz.); 1681 emse (Radvánszky: Csal. 2: 370); 1808 Emtse (NSz.); nyj. emics (MTsz.) J: 1 1138/ ? ’anyasertés | Sau’ (↑), 1681 ’ua.’ (↑); 2 1138/ ? ’állat nősténye | Weibchen’ (↑), 1783 ’ua.’ (NSz.)

Örökség, uráli kori tő magyar képzéssel. |  ≡  A tőhöz vö. finn emä ’nőstény; anya; anyaméh’; lp.  (norv.) œ̅mest ’születéstől kezdve’; – jur. ńebʼe ’anya’; tvg. ńame ’ua.’; szelk. ämä ’ua.’; stb. [uráli *emä ’anya, nő’].  ≋  Megfelelői: juk. eme·i ’anya’; csuv. ama (< *ämä) ’ua.; nőstény’; mong. eme ’nő’; mandzsu-tung. eme ’ua.’.  ⌂  A magyar végződés -e, ill. -se kicsinyítő képző. Eredetileg gyermeknyelvi szó lehetett, amely végső soron feltehetőleg összefügg az →emik-kel.

☞ EtSz.; SKES.; MSzFE.; TESz. emse a.; Pais: Ősv. 307; EWUng.→ ember, emikUN UEW. № 134