ember A: 12. sz. vége/ ember (HB.); 1237 Embvrd [sz.] [szn.] (OklSz.); 1416 u./¹ èmbėr (BécsiK. 6); 1495 e. embo̗r (GuaryK. 2) J: 1 12. sz. vége/ ’a legmagasabb rendű élőlény | Mensch’ # (↑); 2 1416 u./² ’férfi; férj | Mann; Gemahl’ # (MünchK. 22rb) Sz: emberi 1372 u./ emberÿ (JókK. 129) | emberke 1372 u./ emberke (JókK. 10) | embercse 1372 u./ embercʒe ’emberke | Menschchen’ (JókK. 118) | emberség 1395 k. ember ſíg (BesztSzj. 6.) | emberséges 1527 emberſeeges (ÉrdyK. 512) | embertelen 1535 k. Embewrtelenssegewnk [sz.] (Zay: Lánd. 66) | megembereli magát 1644 meg is kezdi vala magát emberelleni [sz.] (MHH. 24: 143) | emberiség 1645 emberisége ’ember volta | Menschentum’ (Szily: NyÚSz.); 1789 ’az emberek összessége | Menschenheit’ (NSz.) | emberiesség 1825 emberiesség (Nszt.)

Belső keletkezésű, valószínűleg összetett szó. |  ⌂  Az önálló szóként nem adatolt előtag feltehetőleg azonos az →emse szócsalád tövével. Az utótag összefügghet a →férj szóval. Ezen magyarázat, valamint a szónak igen régi keletkezése mellett szól, hogy hasonló felépítésű szó az osztjákban is van; vö. osztj.  (O.) neŋγuj ’ember’, tkp. ’nő-férfi’. A magyarázatnak azonban hangtani és alaktani nehézségei vannak.  ⌂  Összetételként már igen régen elhomályosult.

☞ EtSz.; MNy. 45: 324; TESz.; Bárczi: HBEl. 142; UEW. 74, 84; EWUng.→ béka-, emberöltő, eme, -fajta, férj, gazember, gyalog-, jámbor, -képpen, magyar, némber, pénz-, szak-UN UEW. № 134; UEW. № 152