él² A: 1138/ ? Elus [sz.] [szn.] (MNy. 32: 131); [1291–1294] Eluſd [sz.] [hn.] (MNy. 22: 300); 1341 Elzekchen [hn.] (ZichyOkm. 1: 619); 1348 El (OklSz.); 1541 êlınek (Sylvester: ÚT. 1: 117); 1560 k. eely (GyöngySzt. 284.); 1577 ęll (KolGl.) J: 1 1138/ ? ’vminek a szeglete, csúcsa; vminek a vékony széle, szegélye, pereme | Spitze; Kante’ # (↑), 1311 ’ua.’ (AnjOkm. 1: 243); 2 1341 ? ’hegycsúcs; hosszan, keskenyen húzódó hegynyúlvány | Bergspitze; Gebirgsausläufer’ (↑), 1348 ’ua.’ (↑); 3 1405 k. ’szúrófegyver v. eszköz hegye; vágószerszám köszörült széle 〈átvitt értelemben is〉 | Spitze einer Stichwaffe od. eines Werkzeuges; Schärfe 〈auch abstr.〉’ # (SchlSzj. 590.); 4 1560 k. ’csatasor, rendezett sereg; haladó csoport eleje, az első v. vezető hely | Schlachtlinie, geordnetes Heer; erste Stelle, Spitze’ # (GyöngySzt. 295.) Sz: éles 1138/ ? [szn.] ’elkeskenyedő, élben végződő 〈dolog〉 | kantig’ (↑); [1291–1294] [sz.] [hn.] ’ua.’ (↑); 1416 u./³ elés ’hegyes, éles | scharf, spitz’ (AporK. 43) | élű [csak szókapcsolatokban] 1395 k. keth eleu (BesztSzj. 120.) | élesít 1416 u./³ meg eleseitettek (AporK. 52) | életlen 1527 elthelen (Heyden: Puerilium 31) | élez 1779 élez (NyF. 50: 41) | élesedik 1817 élesedik (TudGyűjt. 1/10: 28)

Valószínűleg örökség az ugor korból. |  ≡  Vog.  (T.) iľmət, (Szo.) ēlmi: ’vágóél’ [ugor *elɜ ’ua.’].  ⌂  Ez az egyeztetés azt feltételezi, hogy a vogulban a szó belseji m nem a tő része, hanem névszóképző.

☞ EtSz.; MSzFE. él¹ a.; TESz.; EWUng.→ élcUN UEW. № 1754