éjszaka A: 1416 u./² eććaka (MünchK. 59ra); 1517 ecchak (DomK. 139); 1541 îcćzaka (Sylvester: ÚT. 1: 47); 1577 eÿtzaka (KolGl.); 1604 Etzakai [sz.] (Szenczi Molnár: Dict.); 1617 éten északa (NySz.); 1730 etczokanak (SzT.) J: ‹hsz› 1416 u./² ’éjjel(ente) | nachts’ (↑) | ‹fn› 1 1568 ’éj, éjjel | Nacht’ # (NySz.); 2 1773–1775 ’éjjel beálló sötétség | Finsternis der Nacht’ (Nszt.) Sz: éjszakai 1604 (↑) | éjszakázik 1763 éjtszakázást [sz.] (NSz.) | éjszakás 1834 ‹mn› ’éjszakai, sötét | nächtlich, dunkel’ (Fillértár 1834. nov. 1.: 287); 1839 ‹fn› ’éjszakázó, éjjel aktív, ekkor tevékeny ember | zur Nacht aktive Person’ (Rajzolatok 1839. máj. 12.: 292); 1886 ‹fn› ’éjszakai műszakban dolgozó személy | Nachtdienst habende Person’ (PestiH. 1886. szept. 18.: 7)

Összetett szó. |  ⌂  A -t helyhatározóraggal ellátott éj-nek, ill. (R.) é (→éjjel) változatának + az önállóan nem adatolt szaka ’egész, végig’ szónak a szervetlen összetétele. A szaka a →szak¹ ’rész, darab’ + -a (< -á) latívuszragos alakja. A névutói használathoz vö. teletszaka ’egész télen át’  (1575: NySz.); napotszaka ’egész napon át’  (1624: NySz.); stb. Az éjszaka alak az eredeti éjtszaka változatból keletkezett tudatos etimologizálással: tévesen az éj + →szak¹ E/3. személyű -a birtokos személyjeles alakjának összetételeként fogták fel. Eredetileg határozószó volt, a főnévi 1. jelentéshez vö. →éjjel, nappal (→nap), reggel (→reg).

☞ EtSz.; MNy. 50: 187, 192; TESz.; EWUng.→ éjjel, szak¹, szilveszterUN UEW. № 924