düh [8] A: 1251/ ? Duhus [sz.] [szn.] (OklSz.); 1405 k. dwhetſeg [d-t] [sz.] (SchlSzj. 677.); 1456 k. dÿhes [sz.] (SermDom. 1: 437); 1495 e. dy̋s [sz.] (GuaryK. 22); 1517 gyhes [sz.] (DomK. 161); 1546 meggyühövék [✐] [sz.] (RMKT. 2: 326); 1548 ģoͤhössiget [sz.] (NySz.); 1845 dü (Nszt.); 1861 dühü [□] (MNyszet. 6: 210) J: 1 1251/ ? ’haragos felindulás | Zorn, Wut’ # (↑), 1405 k. ’ua.’ (↑); 2 1456 k. ’állati veszettség | Tollwut’ (↑); 3 1519 k. ’őrjöngés | Rasen’ (DebrK. 567); 4 1806 ’romboló, pusztító erő | verheerende Kraft’ (Nszt.); 5 1808 ’felhevülés; heves vágyakozás | Ereiferung; heftiges Sehnen’ (Nszt.) Sz: dühös 1251/ ? [szn.] (↑); 1456 k. (↑) | dühödtség 1405 k. (↑) | dühödik 1456 k. dÿhwth [d-t] [sz.] (SermDom. 2: 108) | dühösség 1470 dÿheſſeg (SermDom. 2: 580) | dühösít 1495 e. meg diho̗so̗ýtic (GuaryK. 23) | dühösödik 1527 dyheſkoͤttoͤk (ÉrdyK. 72) | dühít 1784 dühít (Baróti Szabó: KisdedSz. 18) | dühöng 1800 k. dühöngni [sz.] (Szily: NyÚSz.) | dühönc 1816 dühöncz ’rajongó természetű személy | schwärmerische Person’ (Nszt.); 1833 ’dühöngő (elmebeteg) személy | wütende (geisteskranke) Person’ (Nszt.)

Ismeretlen eredetű. |  ⌂  A szó a nyelvújítás korában vált tájszóból köznyelvivé. A jelentések metaforikusan fejlődtek ki a valószínűleg eredeti 2. jelentésből.  ≂  A →dohog-hoz való viszonya tisztázatlan.

☞ EtSz. dühös a.; TESz.; EWUng.