dölyfös A: 1520 k. dewlſes [ɔ: dewlfes] (BodK. 12); 1527 doͤlffoͤs (ÉrdyK. 330); 1566 doͤllyfoͤseckel (NySz.); 1790 dülfö́sség [sz.] (NSz.) J: ’gőgös, fennhéjázó | hochmütig’
dölyf ∆ A: 1792 dölyfbö́l (Nszt.) J: ’gőg | Hochmut’
A szócsalád alapja, a dölyfös valószínűleg származékszó. | ⌂ A →dülled ’kiemelkedik, kiáll’ szóval függhet össze. A végződés -s melléknévképző lehet. A szó belseji f mibenléte és funkciója tisztázatlan.
A dölyf elvonás eredménye. | ⌂ A dölyfös-ből keletkezett a nyelvújítás idején.
A szócsaládhoz még | ∼ Ugyanerre az etimonra mennek vissza: (R.) döllye ’fennhéjázás, gőg’ (1527: ÉrdyK. 208), döllyés ’fennhéjázó, gőgös’ (1552: Heltai: Dial. B4b).
☞ EtSz.; TESz.; EWUng.→ dülled