didereg [1] A: 1508 dedergo̗ [sz.] (NádK. 109); 1552 dedereg (Heltai: Dial. D7a); 1575 doͤderegue [sz.] (Heltai: Krón. 179b); 1577 k. deͦdeͦrgeͦ [sz.] (OrvK. 494); 1717 dideregjenek (SzT.); 1787 dödörög (NSz.); 1792 düdörög (Baróti Szabó: KisdedSz.); 1805 dö́dörg (NSz.); 1862 diderėg (CzF.) J: 1 1508 ’a hidegtől reszket, remeg | vor Kälte bibbern’ # (↑); 2 1575 ’dadog; reszketve, akadozva beszél | stottern; zitternd reden’ (↑); 3 1805 ’mormog | murmeln’ (NSz.)
Onomatopoetikus eredetű. | ⌂ Eredetileg a fázó ember ajkának és fogainak összeverődését, ill. a fázást kísérő mozgás, reszketés hangját stb. jeleníti meg. A tő összefügg a →dadog-éval: emellett szól a dedeg ~ dödög ’elégedetlenül morog; halkan maga elé motyog, mormog’ (1828/: Kreszn.), ’a hidegtől reszket, remeg’ (1833: Kassai: Gyökerésző 1: 418) nyelvjárási szó is. A végződés gyakorító képző.
☞ TESz. dödörög a. is; EWUng.→ dadog