dicső A: 13. sz. eleje/ dichev (KTSz.); 1278 Tycheu Sent Martun [hn.] (Györffy: ÁMTF. 3: 561); 1372 u./ gẏcʒeſeg [sz.] (JókK. 19); 1463 u. dichwuen (MNy. 23: 36); 1526 dv́ւo̗segheben [sz.] (SzékK. 2) J: ‹mn› 1 13. sz. eleje/ ’tiszteletre méltó | ruhmvoll’ (↑); 2 1772 ’fenséges | erhaben’ (NSz.) | ‹fn› 1750 ’dicsőség; dicséret | Ehre; Lob’ (Wagner: Phras. Gloria a.) Sz: dicsőség 13. sz. eleje/ dichev ſeg (KTSz.) | dicsőséges 1372 u. gÿcʒewſeges (JókK. 44) | dicsősít 1372 u. gÿcʒewſeÿt (JókK. 35) | dicsőül 1372 u. gÿcʒewltetek [sz.] (JókK. 59) | dicsőít 1416 u./¹ diւo̗ueiticvala (BécsiK. 130) | dicsős 1490 ? dÿche[ſ] (NagyvGl. 186.); 1577 Dÿches (RMNy. 2/2: 284)

dicsér A: 1372/ gycʒer (JókK. 36); 1416 u./¹ diւernèc (BécsiK. 102); 1510 dÿchÿrnÿ [sz.] (MargL. 29); 1546/ duͤchuͤryuͤc (HoffgreffÉn. d2b); 1595 Decherni [sz.] (Ver. 82.); 1754 décsérés [sz.] (NSz.) J: 1 1372 u./¹ ’dicsőít; imádva magasztal | verherrlichen; vergötternd rühmen’ # (↑); 2 1372 u./ ’megdicsér; méltányol | loben; anerkennen’ # (JókK. 36); 3 1750 ’ajánl | vorschlagen’ (Wagner: Phras. commendatio a.); 4 1767 ’vkinek megbecsülést szerez | jmdm Ehre machen’ (Pápai Páriz–Bod: Dict. Artifex a.) Sz: dicséret 1372 u./ gÿcʒeret ’vki v. vmi értékének, érdemének elismerése; dicsőség, hírnév | Lob; Ruhm’ (JókK. 32) | dicséretes 1372 u./ gÿcʒereteſt (JókK. 145)

dicsekedik [2/3] A: 1372 u./ gÿcʒekedhetewnk [sz.] (JókK. 31); 1372 u./ gÿcʒewlkewgÿek [▽] [d-j] (JókK. 128); 1416 u./¹ diւèkedik (BécsiK. 115); 1575 duͤczoͤkeduén [sz.] (Heltai: Krón. 43a); 1770 dicsekszik (MNy. 60: 225); 1789 ditsekevö́k [sz.] (NSz.); 1804/ ditsekeszik (NSz.); 1833 dicsekvőleg (NSz.) J: 1 1372 u./ ’vmivel kérkedik | prahlen’ # (↑); 2 1529 e. ’vminek birtokában van | besitzen’ (VirgK. 66) Sz: dicsekvés 1834 dicsekvés (Nszt.)

dics ∆ A: 1760 dics (MNy. 1: 423); 1804 dücsének (Nszt.) J: 1 1760 ’dicsőség | Ruhm’ (↑); 2 1763 ’dicséret | Lob’ (NSz.); 3 1845 ’dicsfény | Glorie’ (Nszt.) Sz: dicstelen 1806 Dicstelen (Szily: NyÚSz.)

A szócsalád korábbi tagjai egy fiktív tő származékszavai. |  ⌂  Az igenévszói jellegűnek látszó tő ismeretlen eredetű. A végződések a folyamatos melléknévi igenév -ő képzője, az -r gyakorító és a -kedik gyakorító-visszaható képző.

A dics elvonás. |  ⌂  A nyelvújítás korában a dicső-ből, ill. a dicséret származékból keletkezett. Ma csak a dicstelen származékában, ill. különböző összetételek előtagjaként él; vö. dicsfény ’hírnév, tekintély’  (1838: Tzs.); dicshimnusz ’dicsőítő szózat ‹pejoratív használatban is›’  (1862: Nszt.) stb.

☞ EtSz.; MNy. 58: 408; TESz.; Benkő: ÁrpSzöv. 120, 180; EWUng.