dél A: [1237–1240] ? Dele [sz.] [szn.] (PRT. 1: 778); 1405 k. del (SchlSzj. 129.); 1536 deelÿ [sz.] (Pesti: Fab. 49b); 1541 Dilszêlruͤl (NySz.); 1549/ doͤl (HoffgreffÉn. Z1b); 1553/ Doͤroͤl (Tinódi: Cronica N4a); nyj. díl-ebéd (MTsz.) J: 1 1405 k. ’a nappalnak az az időpontja, amikor a Nap pályájának legmagasabb pontján áll | Mittag’ # (↑); 2 1416 u./¹ ’az az égtáj, amerre az északi félgömbön a Napot legmagasabb pontján látjuk | Süden’ # (BécsiK. 151); 3 1669 ’(az élet, a pálya) delelője | Mittag des Lebens, der Laufbahn’ (NySz.); 4 1790 k. ’napvilág; nyilvánosság | Tageslicht; Öffentlichkeit’ (ItK. 8: 179); 5 [főleg ~re, ~ről] 1844/ ’déli étkezés, ebéd | Mittagessen’ (Petőfi: ÖM. 1: 125) Sz: déli 1405 k. delÿ (SchlSzj. 130.) | delel 1532 deloͤlnek ’pihenőt, szünetet tart délben | Mittagrast halten’ (TihK. 52)

Csuvasos típusú ótörök jövevényszó. |  ≡  Vö. CC. tüš; kirg. tüš; ujg.  (mod.) tüš; stb.: ’dél ‹napszak›; dél ‹égtáj›’ [török eredetű]. Vö. még csuv. χĕvĕl tȫ̈lĕ ’dél ‹napszak›’, tkp. ’a nap közepe’.  ⌂  A köztörök š ~ csuv. l megfelelés alapján a magyarba átkerült alak *düli vagy *tüli lehetett. A szó eleji d ótörök nyelvjárási sajátosság lehet. A szó belseji é bizonyára a tör. ü hangot helyettesítő i-ből keletkezett nyúlással és nyíltabbá válással. A 3. jelentés metafora, az 5. jelentés metonímia. A 4. jelentéshez vö. dél színre jut ’köztudomásúvá válik, napvilágra kerül’  (1594 e.: Balassi: Camp. 22).

☞ MNy. 3: 156; EtSz.; NyK. 49: 214; TESz.; MNy. 72: 16; EWUng.; Róna-Tas–Berta: WOT.→ delej, délibáb, délkör, déllő, dől