déd-

dédős † A: 1395 k. dedeuz (BesztSzj. 12.); 1535 k. deed wssy (Zay: Lánd. 38.) J: ’nagyszülő apja v. nagyapja | Urgroßvater; Ururgroßvater’ | dédük † A: 1405 k. ded ik (SchlSzj. 197.) J: ’nagyszülő anyja v. nagyanyja | Urgroßmutter; Ururgroßmutter’ | dédanya A: 1685 Déd anya (NySz.) J: 1 1685 ’nagyanya | Großmutter’ (↑); 2 1838 ’nagyszülő anyja | Urgroßmutter’ # (Tzs.); 3 1862 ’nagyszülő nagyanyja | Ururgroßmutter’ (CzF.) | dédapa A: 1834 Dédapa (Kunoss: Szóf.) J: 1 1834 ’nagyszülő apja | Urgroßvater’ # (↑); 2 1834 ’nagyszülő nagyapja | Ururgroßvater’ (↑); 3 1838 ’nagyapa | Großvater’ (Tzs.) | dédunoka A: 1815 dédunokája (Nszt.) J: ’másodunoka | Urenkel; Urenkelin’ | dédszülő A: 1834 dédszüleje (Nszt.) J: 1 1834 ’ősök szülei | Vorfahren’ (↑); 2 1901 ’nagyszülők szülei | Urgroßeltern’ # (Nszt.)

Összetett szavak előtagja, szláv jövevényszó. |  ≡  Vö. óe. szl. dědъ; szbhv. ded, djed; szlk. ded; or. дeд; stb.: ’nagyapa’ [onomatopoetikus eredetű].  ⌂  A magyarban önálló szóként valószínűleg csak olyan régi személynevekben fordult elő, mint pl. 1158/ Ded  [szn.]  (MonStrig. 1: 115). – A déd- ’nagyapa’ jelentésben eredetileg jelzőként az elődöket, ősöket megnevező szavakkal alkotott szerkezetekben állt, amelyek később összetétellé forrtak össze. Miután ezekben az összetételekben a ’nagyapa’ jelentés teljesen elhomályosult, a déd- egyaránt szolgált a harmad- (vagy többed)fokú ősök, ill. leszármazottak megnevezésére is. A dédszülő valószínűleg tudatos szóalkotással keletkezett a dédanya, dédapa alapján.  ∼  Idetartoznak: déd ’dédapa; ős(apa)’  (1805: Nszt.), amely a fenti összetételekből önállósulással jött létre; dédi ’dédanya’  (1955: ÚMTsz. dédike¹ a.), amely a déd-ből keletkezett játszi-kicsinyítő képzővel.

☞ EtSz.; Kniezsa: SzlJsz. 150; TESz.; EWUng.→ anya, apa, ős, szül, unoka, ük