csorba A: 1227 Churba [szn.] (OklSz.); 1329/ Chorba [szn.] (OklSz.); 1518 k. <orba (SándK. 8); 1745 csórbánn (SzT.); 1789 cserba fogú (MNy. 11: 371); nyj. csërba (MTsz.) J: ‹mn› 1 1227 ? ’hiányos fogú, foghíjas | zahnlückig’ (↑), 1518 k. ’ua.’ (↑); 2 1693 ’törött szélű, kicsorbult | schartig’ # (KárOkl. 4: 580) | ‹fn› 1568 ’csorbaság; fogyatkozás | Scharte, Lücke; Mangel’ (NySz.) Sz: csorbul 1594 e./ Meg-tsorbult (Balassi: Ist. A6a) | csorbít 1651/ megchorbítaná (Zrínyi: MM. 1: 18)
Szláv jövevényszó. | ≡ Szln. ščrba; szlk. (R.) štrba; or. щepбa; stb.: ’csorbaság; foghíj’ [indoeurópai eredetű; vö. ném. (ófn.) skirbī(n) ’agyagedény; törött tárgy darabja’; lett šķir͂ba ’hasadék, repedés’; stb.]. ⌂ Szláv főnevek melléknevesüléséhez a magyarban vö. →bolond, →gonosz stb. Ez a változás főleg jelzői használatban mehetett végbe.
☞ EtSz.; Kniezsa: SzlJsz. 140; TESz.; EWUng.→ cserép, csorbóka