bolond A: [1200 k.] Blundus (An. 37.); 1372 u./ bolondyt (JókK. 128); nyj. bolon (ÚMTsz.) J: ‹fn› 1 [1200 k.] ’esztelen ember | Narr’ # (↑); 2 1872 ’kőnehezék a szövőszéken a fonál kifeszítésére | Fadenspannstein am Webstuhl’ (Nyr. 1: 281) | ‹mn› 1 1381 ’esztelen | närrisch, unvernünftig’ # (OklSz.); 2 1578 ’mérges 〈növény, gomba〉 | giftig 〈Pflanze, Pilz〉’ (NySz.) Sz: bolondos 1533 Bolondoskotni [sz.] (Murm. 950.) | bolondul 1372 u./ bolondott meg [ɔ: bolondolt] (JókK. 57) | bolondság 1456 k. bolondſagok (SermDom. 2: 324) | bolondozik 1490 bolondozik (SzalkGl. 90.) | bolondít 1527 meg bolondoytotta (ÉrdyK. 7) | bolondéria 1845 "bolonderiák"-ban ’tréfás megnyilvánulás, mű | spaßhafte Äußerung, ein solches Werk’ (Nszt.); 1879 ’külünös szeszély, hóbort | Laune, Grille’ (Nszt.)

Szláv jövevényszó. |  ≡  Óe. szl. blǫdъ ’paráznaság’; szbhv. blud ’erkölcstelenség, feslettség’; szln.  (R.) blǫ̂d ’hiba, tévedés; kéj, gyönyör’; szlk. blud ’tévelygés’; or. блyд ’erkölcstelenség, feslettség’; stb. [Eredetéhez vö. →beléndes].  ⌂  Eredeti jelentése ’tévedés, tévelygés’ lehetett, amelyből másodlagosan alakult ki a melléknévi szófaj. Az első szótörténeti adat az ugyanebből az etimonból származó, szláv névadáson alapuló egykori Bolondóc várára vonatkozik. Anonymus tudós etimologizálása közvetetten igazolja a bolond-nak magyar szóként való korabeli meglétét. A szó belseji n vagy arra utal, hogy a szó még a 10. sz. vége előtt, vagy pedig egy bolgáros szláv nyelvváltozatból a 12. sz. végéig került a magyarba; vö. →gorond, →porond stb. A főnévi 2. jelentés a szövőszéken használt fonálfeszítő kő egyenetlen mozgásával függhet össze. A melléknévi 2. jelentéshez vö. bolondgomba ’mérges gomba’  (1803: Baróti Szabó: MVir. 110): az ilyen gombák bolondító, bódító hatásúak.

☞ EtSz.; Kniezsa: SzlJsz. 99; TESz.; EWUng.; H.Tóth-Eml. 383→ érc-, fél-