avul A: 1416 u./¹ meg auoltal (BécsiK. 813); 1519 el awland (JordK. 813); 1541 meg oulnak (Sylvester: ÚT. 2: 99); 1548 meg auulanac (SzZsolt. 29a); 1580 el ... avélt [✐] (RMKT. 2: 407); 1585 ? El ót [sz.] (Cal. 1119); 1585 Meg ouulok (Cal. 314); 1708 Megóvúlok (Pápai Páriz: Dict.) J: 1 1416 u./² ’megöregszik | altern’ (↑); 2 1416 u./² ’tönkremegy | zugrunde gehen’ (MünchK. 70vb); 3 1416 u./² ’elfásul | unempfindlich werden’ (MünchK. 42rb); 4 1493 k. ’elgennyesedik | vereitern’ (FestK. 396); 5 1559 ’idejét múlttá válik | überholt werden’ # (Sztárai: ComLep. 35); 6 1585 ’elszokik | sich entwöhnen’ (Cal. 8)

avik² ∆ A: 1565 ? belé ôt vala (MNy. 14: 153); 1652 avatag [sz.] (SzT.); 1792 Megavik [▽] (Baróti Szabó: KisdedSz.) J: ’megöregszik; ócskává válik | altern; abgenützt werden’ Sz: avatag 1652 avatag (↑)

avítt A: 1598 avitt (NySz.); 1714 Ovét (SzT.); 1771 avit (MNy. 76: 254); 1771 avétt (MNy. 60: 218) J: ’régi; ócska | alt; abgenützt’

avít ∆ A: 1604 avitom [sz.] (Szenczi Molnár: Dict. Deflócco a.) J: ’(el)koptat, elnyű | abnützen’

Örökség, finnugor kori tő magyar képzővel. |  ≡  A tőhöz vö. cser.  (KH.) šoŋγǝ̑ ’régi’, (U.), (B.) šoŋγo ’ua.; aggastyán, öregember’; stb. [fgr. *soŋɜ vagy esetleg fgr. *soŋkɜ ’öreg; öregszik’].  ⌂  Szó belseji *ŋ ~ *γ változás révén keletkezhetett, miként a valószínűleg azonos etimonú →agg és →ó¹ is. A szó eleji fgr. *s > m. Ø változáshoz vö. →áll¹, →ujj¹, →ujj² stb. A tő feltehetőleg ősi igenévszó. A szócsalád tagjai egyaránt keletkezhettek az igei és névszói értékű tagból. Az egyes szavak végződése a visszaható képző funkciójában álló -ik személyrag (avik²), ill. az -ul visszaható képző (avul) és az -ít műveltető képző (avít). Az avítt melléknév befejezett melléknévi igenévi eredetű, de nem világos, hogy melyik igéből keletkezett; alakkeveredéssel is számolhatunk. – Az avik² első adata (↑) nagyobb valószínűséggel az →avik¹ igéhez tartozhat.

☞ EtSz. 2. avik a.; MSzFE. agg a.; TESz.; EWUng.→ agg, avar¹, ó¹UN UEW. № 907