alabárd ∆ A: 1550 k. alabard (MNy. 86: 251); 1559 hellebardal (Székely I.: Krón. 168a); 1562 Halebard (MNy. 79: 506); 1565 hellebárdnak [✐] (NySz.); 1566 helepard (Nyr. 43: 411); 1575 Ellabárdoſokat [sz.] (Heltai: Krón. 181a); 1581 halaparth (OklSz.); 1645 Halaparta (MNy. 79: 506); 1673 alabárdockal (NySz.); 1708 Hellebard, Hellempart (Pápai Páriz: Dict.); 1807 Alabár (Márton J.: MNSz.–NMSz.); 1843 alabordákkal (NSz.) J: ’hosszú nyelű, szekerceszerű vágó és szúró fegyver | Hellebarde’ Sz: alabárdos 1575 (↑)

Vándorszó. |  ≡  Ném. Hellebarde, (kfn.) helmbarte, (N.) halleparte, hellenbarte; fr. hallebarde; ol. alabarda; or. алебарда; stb.: ’alabárd’. A német nyelvi hatás által vált elterjedtté [ném.  (kfn.) halm, heim ’nyél, fogó’ + barte ’(csata)bárd, nyeles bárd’, tkp. ’nyeles bárd’].  ⇒⌂  A magyarba főleg a német nyelvből került.  ⌂  A hangalakot a →bárd¹ befolyásolta. A sok alakváltozat részben különböző átvételre, részben belső fejlődésre vezethető vissza.  ⊚  A szó ma történelmi szakkifejezésként fordul elő.

☞ EtSz.; TESz.; Mollay: NMÉr.; EWUng.→ bárd¹