á A: 1372  u./ A (JókK. 131); 1539 aa (CorpGr. 78); 1833 Á (Kassai: Gyökerésző 1: 117) J: ’〈indulatszó〉 | 〈eine Interjektion〉’ #

ah A: 1519 k. ah (DebrK. 333); 1618 Áh (NySz.) J: ’〈indulatszó〉 | 〈eine Interjektion〉’

aha A: 1536 Aha (Pesti: Fab. 17b); 1669 Ahá (NySz.); 1708 Áhá (Pápai Páriz: Dict.); 1793 Á hán (Nszt. ahán a.); 1804 Ahha (NSz.) J: ’〈indulatszó〉 | 〈eine Interjektion〉’ #

aj A: 1750 k./ Aj (NySz.); 1816 áj (NSz.) J: ’〈indulatszó〉 | 〈eine Interjektion〉’ #

Onomatopoetikus eredetűek. |  ⌂  Önkéntelen hangkitörésből keletkezett indulatszók, amelyek a csodálkozás, az öröm, a szomorúság, a fájdalom, az igenlés, a tagadás kifejezésére szolgálnak. A szócsalád tagjait egyetlen indulatszó írásváltozatainak is tekinthetnénk, jóllehet a változatok stilisztikai tekintetben nem egyenértékűek. Hasonló onomatopoetikus szavak más nyelvekben is előfordulnak: ném. ach; fr. ah; or. ах; stb.: ’‹indulatszó›’. Az á azonos az →ájul, →ásít stb., valamint az →álmél, →ámul stb. szócsalád tagjainak tövével. Az ah ma ritkán, főleg az irodalmi nyelvben fordul elő. 18–19. sz.-i elterjedtebb használatában német hatásnak is szerepe lehetett.  ∼  Az aj táncszóként, ritmust kitöltő szóként is használatos, ismételt alakban is gyakran fordul elő; vö. ájáj ’‹indulatszó›’  (1880: NSz.); ajjaj ’ua.’  (1877: Nszt.).

☞ EtSz.; TESz. a¹ a., ah a., aha a., aj² a. is; EWUng.→ ácsingózik, ácsorog, áhít, ájul, álmél, ámolyog, ámul, ásít, eh, hah, isa, ó²