vihog A: 1581 vihagast [sz.] (MNy. 68: 94); 1807 Vihogni [sz.] (Márton J.: MNSz.–NMSz.); 1808 Vikogni [sz.] (Sándor I.: Toldalék) J: 1 1581 ’bántó, éles hangon nevet | kichern’ # (↑); 2 1809 ’〈ló〉 örömében nyihog | wiehern’ (NSz.)

vihorászik A: 1815 k. vihorász (Kassai: Bef. 155); 1962 vihorászik [▽] (ÉrtSz.) J: ’vihog | kichern’

viháncol A: 1857 ihánczoltak-vihánczoltak (PNapló 1857. okt. 17.: [2]); 1858/ vihánczolni [sz.] (NSz.); 1886 vihanczolással [sz.] (NSz.) J: ’nevetgélve enyeleg, évődik | schäkern’

Onomatopoetikus eredetű szavak. |  ⌂  Hasonló hangalakú, onomatopoetikus szavakhoz vö. →vijjog, →vinnyog, →visít. Az etimológiai összefüggés a tő és a szavak tövei közt nem kizárt, bár nem is bizonyítható. A végződések különböző (részben játszi) gyakorító képzők. A viháncol eredeti jelentése ’nevetgél, kuncog, vihog lehetett’, amiből metonimikusan keletkezett az ’enyeleg, évődik’.

☞ TESz. viháncol a. is; Benkő: FiktI. 56; EWUng.→ ihog-vihog, vijjog, vinnyog, visít