verbuvál ∆ A: 1705 verbováló [sz.] (Pusztai); 1735 verbuálni [sz.] (Nyr. 45: 389); 1749 verbeválni [sz.] (NySz.); 1774 Verbuválló [sz.] (MNy. 60: 367 kötelődzködik a.) J: ’toboroz | (an)werben’
Egy nyugati szláv vagy szerbhorvát jövevényszó. | ≡ Cseh verbovati; szlk. verbovať; le. werbować; szbhv. verbovati, vrbovati: ’toboroz’ [< ném. werben ’gyűjt, verseng, törekszik vmire’]. ⌂ A verbuvál alak szó belseji u-ja végső soron ugyanarra az etimonra visszamenő →verbunk szó hatására keletkezhetett. ∼ Latinosított főnévként idetartozik: (R.) verbuváns ’katonák toborzója’ (1757: MNy. 60: 495).
☞ Kniezsa: SzlJsz. 778; TESz.; EWUng.→ verbunk