vég A: 1055 uuege (TA.); 1086 ? Veged [szn.] (MNL (OL) Dl. 208421); 1193 vegag [hn.] (MNL (OL) Dl. 27); 1194 ? wiguhomoc [hn.] (MNL (OL) Dl. 33); 1287 Hydwyge [hn.] (Györffy: ÁMTF. 1: 317); 1416 u./¹ vėget (BécsiK. 104) J: ‹fn› 1 1055 ’vminek 〈térben〉 befejező része; vmi széle, határa | räumliches Ende; Rand’ # (); 2 1362–1365 ’szövött anyag göngyölege | Stück 〈Stoff〉’ (MNy. 10: 428); 3 1416 u./¹ ’folyamat, állapot, cselekvés befejeződése; idő befejező szakasza | Schluß; zeitliches Ende; Ende des Lebens, Tod’ # (BécsiK. 104); 4 1456 k. ’közvetett cél | Zweck’ (SermDom. 2: 518); 5 [ ~ek] 1535 k. ’a török hódoltság korában az országnak a török birodalommal határos részei | Reichsgrenze Ungarns während der Türkenherrschaft’ (MonÍrók. 3: 129); 6 1598 ’mód; mérték, mennyiség; feltétel, körülmény | Weise; Maß; Bedingung’ (NySz.) | ‹mn› 1193 ’a végén található, végső; a végén levő, utolsó | sich am Ende befindend; am Ende liegend’ # (OklSz.) Sz: végez 1372 u./ meg vegeʒe ’elhatároz | beschließen’ (JókK. 77); 1372 u./ ’elintéz, befejez, véghez visz | erledigen, beenden’ (JókK. 75) | vég(e)zet 1372 u./ vegeʒetÿn ’vég, befejezés | Ende, Schluß’ (JókK. 38); 1372 u./ ’elhatározás | Entschluß’ (JókK. 31); 1791 ’sors | Schicksal’ (Szily: NyÚSz.) | végezetlen 1372 u./ vegeʒetlen ’vég nélküli, végtelen | endlos’ (JókK. 34) | vég(e)zetes 1416 u./¹ vegèzètes ’előre rendelkezik, elrendel | (vor)bestimmt’ (BécsiK. 167); 1837/ végzetes ’sorszerű, végzetszerű | schicksalhaft’ (NSz.) | véges 1449 Weges [szn.] (OklSz.) | vég 1468 Wegsew [szn.] (OklSz.) | végi 1469 Falwegy [szn.] (OklSz.) | végezik 1474 Meg vegeʒnek ’bevégződik, befejeződik | enden’ (BirkK. 8) | végzés 1528 véégezesek ’határozat | Beschluß’ (SzékK. 137) | végtelen 1529 e. vegtelen ’vég nélküli | unendlich’ (VirgK. 12); 1792 ’vég nélküli kiterjedés | das Unendliche’ (NSz.) | véglet 1792 végletnek (Szily: NyÚSz.) R: végesleg 1372 u./ vegeſleg ’végleg | endgültig’ (JókK. 124) | végezetül 1416 u./² vèǵèʒèto̗l (MünchK. 76va) | végre 1527 wygre ’végül | endlich’ (Heyden: Puerilium 55) | végtére 1621 vegtére ’ua.’ (Szenczi Molnár: Dict.) | végül 1639 veguͤl (NySz.) | végleg 1832 Végleg (NSz.)

Bizonytalan eredetű, esetleg örökség a finnugor korból. |  ≡  Vö. finn viime ’az utolsó; utoljára, végül; legutóbbi, múlt’; észt viimane, viimne ’utolsó’ [fgr. *ßiηe ’vég, vége vminek’].  ⌂  A magyarázat a távoli rokonság miatt bizonytalan. A szó belseji *η > m. g hangváltozáshoz vö. →ég², →jég stb. A főnévi 2. jelentés magyar fejlődésűnek tűnik, de a jelentéstani háttér tisztázatlan maradt. A melléknévi jelentés a főnév jelzői használata következtében alakult ki.  ⌂⇒  A magyarból: szbhv. vig; rom.  (N.) vig: ’a szövet, anyag vége’.

Bárczi: SzófSz.; TESz.; MSzFE.; EWUng. elvégre, fel-¹, szegről-végről, utó-, végett, végigUN UEW. № 1151