tunya A: 1381 Tunya [szn.] (OklSz.); 1456 k. thulÿnak, thwna (SermDom. 2: 553, 1: 75); 1566 túnnyác (Heltai: Fab. 181); 1575 tunyo (Heltai: Krón. 204b); 1585 Tunyábban, tuhnya (Cal. 527, 546); 1604 Kunya (Szenczi Molnár: Dict.); 1762 tongyóvá (NSz.); 1836 Tunyha (Kassai: Gyökerésző 5: 239); 1861 dunyha (MNyszet. 6: 321) J: 1 1381 ? ’lusta, lomha, esetlen; tétlen, kényszeredetten lassú | träge, plump; untätig, müßig’ (↑), 1456 k. ’ua.’ (↑); 2 1585 ’gyáva | feige’ (Cal. 508 [ɔ: 506]); 3 1588 ’könnyű | leicht’ (NySz.); 4 1604 ’esztelen, ostoba | töricht, dumm’ (Szenczi Molnár: Dict.); 5 1861 ’kövérkés 〈nő〉 | molett 〈Weib〉’ (MNyszet. 6: 321) Sz: tunyaság 1456 k. tunasagnak (SermDom. 1: 4) | tunyul [ma főleg el~] 1456 k. tunasagnak (SermDom. 2: 338) | tunyálkodik 1470 tunÿalkodÿal ’ | faul, träge sein’ (SermDom. 2: 665)

Bizonytalan eredetű, esetleg szerbhorvát  (Kaj) jövevényszó. |  ≡  Vö. szbhv.  (Kaj) stúnja ’tétlen személy’ [< szbhv.  (Kaj) stúnja ’ingyen’]. Vö. még óe. szl. tuńe ’ua.’; szbhv. tunj ’hiábavaló, hasztalan, termés nélküli, gyümölcstelen’; szlk.  (K.) tuńi ’olcsó’; or. туне ’szabad, ráérő, hiábavaló’; stb.  ⌂  A szó elejének kieséséhez vö. →kadarka, →toklász. A melléknevesüléshez a magyarban vö. →bolond, →gonosz stb. A származtatás nehézsége, hogy a Kaj főnév keletkezési ideje ismeretlen. Bár a tunya onomatopoetikus magyarázata nem meggyőző, a változatok sokfélesége arra utal, hogy a nyelvérzék onomatopoetikusnak fogta fel. A 2. jelentés metafora. A 3–5. jelentés metonímia.  ⌂⇒  A magyarból: szbhv. tunjav ’buta, bárgyú, ostoba’.

☞ MNy. 53: 203; TESz.; Hadrovics: UElSk. 515; EWUng.→ tohonya