tölgy A: 1009/ Twlgfa; Twlg (MNL (OL) Dl. 280274); 1075/ Tulfa (MNL (OL) Dl. 235816); 1093/ Tulgufoca [hn.] (MNL (OL) Dl. 248764); 1185/ Teulgfa (MNL (OL) Dl. 273127); 1373 Telgyes [sz.] [hn.] (OklSz.) J: ’karéjos levelű, magas törzsű, őshonos erdei fa | Eiche’ # Sz: tölgyes 1211 Tulgusfoca [hn.] (OklSz.)

töl × A: 1192/ Tulrew [hn.] (Györffy: ÁMTF. 1: 236); 1257 k. Teul [hn.] (Csánki: TörtFöldr. 2: 653); 1500 k. thelfa (MNy. 21: 140); 1536 tewlÿfarol (Pesti: Fab. 42); 1552 telyfa (NySz.); 1818 Töll (NSz.); nyj. tőfa, tüfa (MTsz.); töjfa (ÚMTsz.) J: ’tölgyfa | Eiche’ Sz: tölös 1211 Tulus focca [hn.] (OklSz.)

Bizonytalan eredetű, esetleg alán jövevényszó. |  ≡  A tölgy és a töl alakok egymáshoz való viszonya tisztázatlan; esetleg kétszeres átvételről lehet szó. A tölgy-höz vö. osz. tuldz, (K.) tūlʒ, (Ny.) tolʒä: ’tölgy’ [valószínűleg indoeurópai eredetű; vö. óind dā́ru ’fa’; gör. δρῦς ’tölgy, fa’]. A töl szónak megfelelő előd azonban nem bizonyítható.  ⌂  A magyar szó palatális magánhangzójához vö. →üveg, →vért.

☞ MSFOu. 151: 330; ALH. 14: 56; TESz.; Ligeti: TörK. 171; EWUng.→ nekidurál, odor², tröszt