szittya A: 1533 Scytha (ItK. 11: 492); 1723 ſcytának (NySz.); 1760 Stzitták (MNy. 63: 103); 1768 Szittyákkal (MNy. 52: 485); 1779/ szithákról, szítákkal (NSz.); 1789 Szíttjáktól (MNy. 52: 485); 1859 szkithák (Ethn. 5: 223); 1870 szkütha (CzF.); 1960 szkíták (NSz.) J: ‹fn› 1 [ma csak szkíta] 1533 ’〈az ókorban〉 a délorosz síkság lakója, szkíta | Bewohner der südrussischen Steppe, Skythe, Szythe 〈im Altertum〉’ (↑); 2 1800 ? ’magyar, főképpen öntudatos, büszke magyar ember | (stolzer) Ungar’ (NSz.), 1809 ’ua.’ (NSz.) | ‹mn› 1797 ’a szkítákra, ill. a szittya-magyarokra vonatkozó, rájuk jellemző, tőlük származó | skythisch bzw. ungarisch von echtem Schrot und Korn’ (MNy. 52: 485)

Latin jövevényszó. |  ≡  Lat. Scythes, Scytha, Scythae [többes szám] ’‹az ókorban› egy indoiráni nyelvet beszélő eurázsiai nomád nép, ill. annak tagjai’ [< gör. Σκύϑης, Σκύϑη, Σκύϑα vokatívusz, Σκύται [többes szám] ’ua.’; végső soron iráni eredetű].  ≋  Megfelelői: ném. Skythe, Szythe; fr. Scythe; stb.: ’szkíta, szittya’.  ⌂  A régi ejtésmódnak megfelelően a magyraban mind az sk-s, mind az sc-s olvasat meglehetett. A viszonylag későn feltűnő szittya változat keletkezésében a lat. Scythia ’a szkíták országa’ [< gör. Σκυϑία  [hn.]] is közrejátszhatott; vö. 1521 zytyaban  [hn.]  (ApMélt. 54); 1527 zyttyaban  [hn.], Scyttyay  [sz.]  (ÉrdyK. 286, 495); 1554–1555 Sʒithiabol  [hn.], ʃʒitya  [hn.], ʃʒittyay  [sz.]  (HoffgreffÉn. M3b, N1b) stb. A végződéshez vö. →ostya. A szkítáknak a magyarok őseivel való azonosítása a régi magyar krónikák félreértésén alapul.

☞ Nyr. 30: 142; TESz.; Farkas: GLEl. s(z)kíta a.; EWUng.