szag A: 1372 u./ ʒagokual (JókK. 93) J: ’orral érzékelt (kellemetlen) illat | Geruch’ # Sz: szagos 1529 e. zagos (VirgK. 4) | szagol 1577 k. ʒagolÿon ’orral szagot érzékel, szimatol | riechen 〈trans.〉’ (OrvK. 15); [főleg ki~] 1771 ’megsejt | ahnen’ (MNy. 60: 490) | szaglik 1577 k. [sz.] (↑) | szaglál 1759 ſzaglált ’szippant, szimatol | schnüffeln’ (NSz.) | szagtalan 1808 Szagtalan (Sándor I.: Toldalék) | szaglászik 1826 szaglászásoktól [sz.] (HébeZs. 120); 1833 szaglászni [sz.] (NSz.)

Bizonytalan eredetű, esetleg örökség az uráli korból. |  ≡  Vö. szelk. sanga-, hāku- ’kóstol, ízlel ‹tárgyas›’ [uráli *śaŋkɜ ’íz, szag; ízlel, szagol’].  ≋  Megfelelője: juk. coŋ- ’(meg)szagol’.  ⌂  A szó belseji *ŋk > m. g változáshoz vö. →bog, →mag stb. A jelentést az ízlelésbeli és szaglási érzékelés között meglévő szoros összefüggés magyarázza. A magyarázat nehézségét a távoli és szórványosan adatolt rokon nyelvi megfelelés okozza.

☞ FUFA. 12: 56; TESz.; MSzFE.; EWUng.UN UEW. № 933