szúnyog A: 1230 Zunug [hn.] (OklSz.); 1330/ Zwnyoglaza [hn.] (OklSz.); 1331 Zunyug [szn.] (Kázmér: CsnSz.); 1395 k. ʒunug (BesztSzj. 1137.); 1585 Szúnyog (Cal. 275); 1798 Szunk [□] (MNy. 70: 19, 22); 1800 szunnyogos [sz.] (NSz.); nyj. szung [□] (OrmSz.); szunyák (NyF. 9: 31) J: 1 1230 ? ’apró, karcsú, hártyás szárnyú rovar, nősténye vérszívó | Mücke (Culex)’ # (↑), 1395 k. ’ua.’ (↑); 2 1957 ’szitakötő | Libelle’ (MNyj. 4: 195)

Jövevényszó egy török nyelvből, valószínűleg a besenyőből. |  ≡  Vö. ujg. singäk  ’légy’; Kāšγ. siŋäk  ’légy ‹a városi lakóknál›; szúnyog ‹a nomádoknál›’; csuv. šǝ̑na  ’légy’; stb.  ≋  Megfelelői: mong. šimaγul, simuγul , (kmong.) šimo’ul, šimūl ’ua.; szúnyog’. Ezek a mongol adatok a török szó egykori hangrendjére engednek következtetni. Egy esetleges besenyő eredetről a szó belseji köztörök *ŋ > besenyő n hangváltozás árulkodhat; vö. oszm. domuz, (N.) doŋuz; CC. tonguz; stb.: ’disznó’ : besenyő Tonuz-aba  [szn.].  ⌂  A magyarba átkerült alak *sı̈nı̈q vagy *sı̈nuq lehetett. Az ı̈ > u labializációhoz vö. →gyula, a palatalizációhoz vö. →köpönyeg.

☞ MNy. 3: 358; NyK. 49: 271; TESz.; Ligeti: TörK. 96, 104; EWUng.