suta A: 1468 Swtha [szn.] (OklSz.); 1655 suta (NySz.); 1703 Csuta (HOklSzj. 25); 1835 Suti (TudGyűjt. 2: 33) J: ‹mn› 1 1468 ? ’csonka, kurta | verstümmelt, kurz, geschnitten’ (↑), 1655 ’ua.’ (↑); 2 1708 ’szarvatlan | hornlos, geweihlos’ (Pápai Páriz: Dict.); 3 1793 ’félszeg, idétlen | unbeholfen’ # (NSz.); 4 1795 k. ’buta, együgyű | dumm, einfältig’ (NSz.); 5 1799 ’nőstény 〈őz, esetleg szarvas〉 | weiblich 〈Hirsch, Reh〉’ (NSz.); 6 1833 ’farkatlan | schwanzlos’ (Kassai: Gyökerésző 2: 307); 7 1835 ’bal, balkezes | linkisch, linkshändig’ (Kassai: Gyökerésző 4: 303); 8 1838 ’fél fülével halló | auf einem Ohr taub’ (Tsz.) | ‹fn› 1 1703 ? ’őz, szarvas nősténye | Geiß, Ricke’ (Bakos F.: REl. 273), 1725 ’ua.’ (NSz.); 2 1780 ’csonk | Stumpf’ (NSz.); 3 1808 ’bal kéz | linke Hand’ (NSz.)

Vándorszó. |  ≡  Rom. ciut, ciută [nőnem] ’csonka, hiányos; rövid szarvú, szarvatlan’, șut, șută [nőnem] ’ua.’, ciută ’őzsuta, szarvastehén’; blg. шут ’szarvatlan’; szbhv. šut ’ua.’; szlk. šuta ’szarvatlan birka, kecske’, šutý ’szarvatlan’; stb. Forrása tisztázatlan. A vlach pásztorkultúra szókincséből terjedt el.  ⇒⌂  A magyarba főleg román és talán még szláv közvetítéssel került át. A jelentéseket tekintve mind a szótörténet, mind az idegen nyelvi adatok vallomása az 1. és a 2. melléknévinek, valamint az 1. főnévinek az eredetisége mellett szól. A további jelentések kialakulásában metafora és metonímia is szerepet játszott.

☞ Nyr. 30: 460; NyK. 33: 104; Kniezsa: SzlJsz. 482; TESz.; EWUng.