sróf × A: 1559 shcraufollja egyben [ɔ: schraufollja] [sz.] (Horváth M.: NEl.); 1619 Stroph furu (MNy. 80: 379); 1622 sroffos [sz.] (Horváth M.: NEl.); 1662 sorófos [sz.] (KárOkl. 4: 450); 1688 sróf tekerő vas (Horváth M.: NEl.); 1724 Sraff (MNy. 80: 379); 1759 'Zróffal (NSz.); 1843 seráf (NSz.); nyj. saróf (MTsz.); sërof, tróf (ÚMTsz.); slóu̯f (Csűry: SzamSz.); sráff (NytudÉrt. 72: 88) J: 1 1559 ’fa-, vascsavar | Holzschraube, Kopfschraube’ # (↑); 2 1619 ? ’csavarmenetes rúd, orsó 〈prés, satu, lakat stb. alkatrészeként〉  | Schraubenspindel 〈an der Presse, am Schraubstock, am Schloß usw.〉’ (↑), 1662 ’ua.’ (↑); 3 1708 ’emelőcsiga | Winde 〈als Hebegerät〉’ (Pápai Páriz: Paralipomena Soróf a.); 4 1792 ’prés, sajtó; satu, beszorító, befogó eszköz | Kelter; Schraubstock’ (Baróti Szabó: KisdedSz. Soróf a.) Sz: srófol 1559 (↑)

Német  (feln.) jövevényszó. |  ≡  Ném.  (kor. úfn.) schrauff ’csavar’, (h. kor. úfn.) schrwff ’ua.’, (baj.-osztr.) šråf, šraof ’ua.; orsó; (szőlő)prés; satu; stb.’, – ném. Schraube ’csavarmenet’, (N.), (R.) ’emelőcsiga; (szőlő)prés; satu; stb.’ [bizonytalan eredetű; kapcsolata a fr. écrou, (ófr.) escroe ’(anya)csavar’ szóval tisztázatlan].  ≋  Megfelelői: cseh šroub; le. śruba; stb.: ’csavar’.  ⌂  A szó belseji ó és á a német ejtésmódot tükrözi, ill. hanghelyettesítéssel keletkezett a ném. au diftongusból. A stróf változat esetleg a →strázsa, →strimpf stb. analógiás hatására utalhat.  ⌂⇒  A magyarból: szbhv. šaraf ’ua.’; rom.  (E.) șrof ’ua.; présfa; emelőcsiga; stb.’.

☞ TESz.; EWUng.