salapál × A: 1693 salapoljak (MNy. 64: 470); 1813 salápolva [sz.] (Mondolat 39); 1880 salapálni [sz.] (Nyr. 9: 565); 1882 salapal (Nyr. 9: 565); nyj. csalapál (Nyr. 29: 276) J: 1 1693 ’〈örömében〉 tapsol, ujjong; tetszést nyilvánít, megtapsol vkit | in die Hände klatschen, jauchzen 〈vor Freude〉; applaudieren’ (↑); 2 1779 ’〈kezével, szárnyával〉 csapkod, kapálózik; hadonászik | hin und her schlagen, zappeln; herumfuchteln’ (NSz.); 3 1880 ’üt, ver | schlagen, prügeln’ (↑)
Valószínűleg onomatopoetikus eredetű. | ⌂ Feltehetőleg az összeütődés, csapkodás zajának utánzására. Az eredeti salapol változat szóvége -l gyakorító képző; a szó belseji p vagy ehhez a képzőhöz tartozik vagy hangutánzó tőelem. A salapál alak keletkezéséhez az -ál gyakorító képző mellett az ukr. шльопать ’kopog, ver; gázol, pancsol’ szó is hozzájárulhatott. ⊚ A keleti nyelvjárások szava.
☞ TESz.; EWUng.