penész A: 1211 ? Peneze [sz.] [szn.] (PRT. 10: 512); 1395 k. peleʒn (BesztSzj. 1278.); 1405 k. peliʒnes [sz.] (SchlSzj. 1873.); 1405 k. penÿʒl (SchlSzj. 1872.); 1531 penez (ÉrsK. 173); 1550 k. penyz (KolGl.); 1577 k. pÿnÿʒth (OrvK. 202); 1604 Penyiʃʒeſſeg [sz.] (Szenczi Molnár: Dict. Paedor a.); 1790 pilisznyedett [sz.] (NSz.); 1816 Pilisznye [□] (Gyarmathi: Voc. 100 [ɔ: 108]); 1835 Pilísz (Kassai: Gyökerésző 4: 85); 1855–1860 pirisznye [□] (MNy. 38: 387); nyj. pëlíszëny, penesz (ÚMTsz.); pënësz, penéssz (Nyatl.); pilisznyő [□] (ÚMTsz.); piliz, pönösz (ÚMTsz.) J: 1 1211 ? ’szerves anyagokon elszaporodott, fonalas gombák tenyésztestéből képződött, szürkés, zöldes bevonat | Schimmel’ # (↑), 1395 k. ’ua.’ (↑); 2 1813 ’〈régi, idejétmúlt, túlhaladott dolog jelképeként〉 | 〈symbolisch für Altes, Überholtes〉’ (NSz.); 3 1830/ ’vén, csúf személy | alte, häßliche Person’ (NSz.); 4 1845/ ’semmiség, apróság | Kleinigkeit, Schmarren’ (Petőfi: ÖM. 1: 280) Sz: penészes 1395 k. peleʒnes (BesztSzj. 1279.) | penészedik [gyakran meg~] 1519 megh penyzlộdeek (JordK. 45)

Szláv jövevényszó. |  ≡  Szbhv. plijesan, plesan, plisan; szlk. pleseň; or.  (e.) plěsnь; or. плесень; stb.: ’penész’ [indoeurópai eredetű; vö. óind palitás ’szürke’ < gör. πελιός ’színtelen, sápadt’; stb.].  ⌂  A magyarba átkerült alak *plěsnь lehetett; ez a hangalak arra utal, hogy az átvétel még a 10. sz. vége előtt végbement. A szóalak keletkezésében nagy szerepet játszott a szó eleji mássalhangzótorlódás feloldása és a hangátvetés. Még az ómagyar korban megkezdődhetett a folyamat, amely a szóvégi szn ~ szl mássalhangzótorlódás második tagjának kieséséhez vezetett, ilyen hangkapcsolat azonban több nyelvjárásban megmaradt. A pilisznye típusú változat szóvége valószínűleg egy elhomályosult birtokos személyjel; a pilisznyő változathoz vö. →serpenyő.

☞ MNy. 8: 153; Kniezsa: SzlJsz. 412; TESz.; EWUng.→ pele