püffed A: 1590 Poͨffedek [sz.] (Szikszai Fabricius: LatMSzj. 30); 1740 puͤffedésben [sz.] (NSz.); 1766 Pöfedék [sz.] (NSz.); 1780 poͤffoͤdt [sz.] (NSz.); 1848/ pöffedik [□] (NSz.) J: 1 1590 ’dagad, puffad | (an)schwellen’ # (↑); 2 1799 ’pöffeszkedik | sich aufblähen’ (NSz.); 3 1829/ ’rotyog | brodeln’ (NSz.)
püffeszt A: 1755 poͤffeszt (NSz.); 1787 püffeszd [püffeszt □] (NSz.) J: 1 1755 ’gőgössé, kevéllyé tesz | stolz, hochmütig machen’ (↑); 2 1787 ’puffaszt | aufblähen, auftreiben’ (↑)
pöffeszkedik A: 1787 püffeszkedj (NSz.); 1804/ pöffeszkedni [sz.] (NSz.); 1824 pöffeszkedik [▽] (NSz.) J: ’felfúvódik, felfújja magát, felfuvalkodik | sich aufblasen’
Onomatopoetikus eredetű. | ⌂ A tő azonos a →püföl szócsaládéval, továbbá összefügg a →pöfög szócsaládéval, valamint a palatoveláris párhuzamosság alapján a →puff² szócsalád igéiével is. A végződések különféle igeképzők. A püffeszt inkább a 2. jelentésében használatos. ∼ Ugyanebből a tőből, a →pufók palatális párjaként keletkezett a pöfők ’pufók’ (1830: MNy. 65: 471). A pöf ’gőg, kevélység’ (1831/: NSz.) pedig valószínűleg elvonással jött létre a szócsalád igéiből.