pákosztos A: 1661 pákosztás (CzF.); 1773 pákosztos (NSz.); 1774 pákostos (NSz.); nyj. pakosztos (MTsz.) J: 1 1661 ’nyalánk, torkoskodó | naschhaft’ # (↑); 2 1774 ’pajzán, csintalan | schalkhaft’ (↑); 3 1862 ’rendetlenkedő, kártevő | ausgelassen; schädlich’ (NSz.) Sz: pákosztoskodik 1791 pákosztoskodó (NSz.)

pákosz × A: 1792 Pákoſz (Baróti Szabó: KisdedSz. Pákoszotos a.); nyj. pakosz (MTsz.) J: 1 1792 ’kutató, fürkésző | allem nachspürend’ (↑); 2 1792 ’nyalánk, torkoskodó | naschhaft’ (↑); 3 1792 ’rendetlenkedő, kártevő | ausgelassen; schädlich’ (↑)

Szláv jövevényszó, részben magyar képzéssel. |  ≡  Óe. szl. pakostь ’kár, baj, vész’; szbhv. pakost ’rosszakarat’; szlk. pakost' ’kellemetlenség, szerencsétlenség’; or. пакость ’alattomosság, álnokság; mocsok, piszok’; stb. [< szláv *paky ’bolond, hóbortos’].  ⌂  A pákosz a valószínűleg magyar tárgyragként felfogott szóvégi t elhagyásával keletkezett, ezzel szemben a pákosztos egy -s képzővel a magyar melléknevek rendszerébe illeszkedik. Az eredeti jelentése ’rosszakarat’ > ’gonosz, rosszakaratú’ lehetett; mindkét szó esetében a fennmaradó jelentések a legközelebb álló 3. jelentésre mennek vissza. A pákosz 1. jelentésének keletkezésében a →pákász hangalakjának analógiás hatása is szerepet játszhatott. – A Pákozd  [hn.] (vö. [1200 k.] Pacoztu  (An. 48.)) valószínűleg ugyanarra az etimonra megy vissza, de szótörténetileg nem függ össze a magyar melléknévvel, mert egy szláv névadáson alapul.

☞ Nyr. 46: 273; Kniezsa: SzlJsz. 373; TESz.; EWUng.