mész A: [1200 k.] Mezesynam [sz.] [hn.] [lat. -inam végződéssel] (An. 19.); 1222 Mez werum [hn.] (OklSz.); 1372 u./ meʒetes (JókK. 67); 1560 k. Meesz (GyöngySzt. 3494.); 1786 mesz (NSz.) J: ’mészkőből égetett fehér színű kötőanyag | Kalk’ # Sz: meszes [1200 k.] (↑) | meszel 1416 u./¹ meszeld [sz.] (NySz.) | meszelő 1416 u./¹ Mèzèlo̗n.ᶜ (BécsiK. 226) | meszesedik 1837 meszesedhetik (Honművész 1837. márc. 16.: 169); 1867 meszesėdik (CzF.)
Ismeretlen eredetű. | ⌂ A szó belseji magánhangzó eredetileg nyílt volt. A régi földrajzi nevekben a szó a mészkőre vonatkozott. – A nyelvjárásokban a tárgyesetben megszilárdult meszet ’mészkő’ (1839: MTsz.) alanyeseti értékű.
☞ Bárczi: SzófSz.; TESz.; EWUng.→ hágó