lant A: 1405 k. lauth (SchlSzj. 2012.); 1427 Lalthus [sz.] [szn.] (OklSz.); 1436 Lantus [sz.] [szn.] (OklSz.); 1533 laud (Murm. 2493.); 1565 lontot (NySz.); 1603 lánt (NySz.) J: 1 1405 k. ’mandolinhoz hasonló pengetőhangszer | Laute’ (↑); 2 1778/ ’〈a költészet jelképeként〉 | 〈als Sinnbild der Poesie〉’ (NSz.); 3 1803 ’dal | Lied’ (NSz.); 4 1893 ’kolomp | Herdenglocke’ (MTsz.) Sz: lantos 1427 [szn.] (↑)

Német  (feln.) jövevényszó. |  ≡  Ném.  (kés. kfn.) lute, (kor. úfn.) laut: ’lant’, – ném. Laute ’ua.’ [< fr.  (ófr.) lëut ’lant’]. Forrása: arab al-ᶜūd ’fa (mint anyag); aloé; citera, lant’.  ≋  Megfelelői: ol. liuto; oszm. lavta; stb.: ’lant’.  ⇒⌂  A szó valószínűleg a bajor-osztrák közvetítésével került a magyarba.  ⌂  Az eredeti laut változatból a kettőshangzó feloldásával jött létre a lalt változat, ebből pedig valószínűleg elhasonulással a lant. A 2. jelentés metonimikus. A 3. jelentés azzal függhet össze, hogy a lanton való játékot gyakran énekkel kísérték. A 4. jelentés valószínűleg tréfás metafora az 1. jelentés alapján.

☞ MNy. 11: 200; TESz.; EWUng.