kancsuka ∆ A: 1684 kancsuka [✐] (MonÍrók. 24: 138); 1734 kancsuga (ItK. 14: 268); nyj. kandzsika (ÚMTsz.) J: ’rövid nyelű, vastag szíjból font korbács | Riemenpeitsche’
Török, közelebbről valószínűleg krími tatár jövevényszó. | ≡ Vö. csag. qančuγa, qančuqa ’bőrszíj’; oszm. kancığa, kanc̦uğa ’mellszíj, szűgyelő’; kaz. qanǰı̈γa ’málhaszíj a nyeregnél’ [< mong. qanǰuga ’nyeregszíj’]. Vö. még csag. qamčı̈; oszm. kamc̦ı; tat. qamčı̈; stb.: ’ostor, korbács’. ≋ Megfelelői: ném. Kantschu; le. kańczug; or. (N.) канчу́к; stb.: ’ua.’. ⌂ Az Aranyhorda katonai szakszókincséhez tartozhatott. A krími tatár átvétel mellett szól, hogy a korai forrásokban gyakran a tatár kancsuka jelzős szószerkezetben fordult elő (1723-tól). – A (R.) kancsuk ’szíjostor’ (1801: NSz.) feltehetőleg külön átvétel egy szláv nyelvből. ⌂⇒ A magyarból: szlk. (R.) kančuka ’ostor, korbács’.
☞ Doerfer: TE. 3: 511; TESz.; TDK. 413: 327; EWUng.