kóc A: 1588 meg koczosul [sz.] (NySz.); 1784 Kótz (Baróti Szabó: KisdedSz. 47); 1795 koltz (NSz.) J: 1 1588 ’csepű | Werg’ (↑); 2 1794 ’összekuszált haj, szőrzet | zerzaustes Haar, zottige Behaarung’ (NSz.); 3 1960 ’a kukoricacső végéből kicsüngő bibeszálak, kukoricahaj, bajusz | fadenförmige Griffel, die an der Spitze des Maiskolbens aus den Hüllblättern hervortreten’ (Balassa I.: Kukorica 100) Sz: kócos 1588 [sz.] (↑) | kócol [főleg össze~] 1792 öszve-kótzolt (NSz.)

Szláv jövevényszó. |  ≡  Szbhv.  (N.), (R.) kȗk, kȗki [többes szám] ’kóc, csepű, hulladék’; szlk. klk, klky [többes szám] ’fonál, cérna, pehely, pihe; többes számban kóc, csepű, hulladék’; or. клок ’kis kéve, nyaláb ‹haj, szőr, gyapjú, széna, fű stb.›; rongy, foltdarab, cafat, darabka’; stb. [ismeretlen eredetű]. Vö. még blg. кълчища [többes szám] ’kóc, csepű, hulladék’; szbhv. kučina, kučine [többes szám] ’kóc, csepű, hulladék’; stb.  ⌂  A magyarba átkerült alak *klъci [többes szám] ’ua.’. Az átvétel még a tővégi magánhagzó lekopása előtt megtörtént. A kóc alak valószínűleg hangátvetéssel keletkezett a szó belseji l kiesésével és pótlónyúlással. A koltz változat visszafejlődés eredménye. A 2., 3. jelentés metafora.

☞ Nytud. 3: 277; Kniezsa: SzlJsz. 270; TESz.; EWUng.→ kóceráj