kárpál × A: 1620/ kárpál (MNy. 79: 126); nyj. kárfál (MTsz.); kárpáll (ÚMTsz.) J: 1 1620/ ’fedd, pirongat, korhol, megró, hibáztat, szid | rügen, tadeln, schelten’ (↑); 2 1816 ’zsörtölődik; lármáz, veszekedik | nörgeln, keifen; zanken’ (Gyarmathi: Voc.); 3 1863 ’haszontalanul beszél, fecseg | plappern’ (NSz.)
Latin jövevényszó. | ≡ Lat. carpere ’tépdes, rángat; rossz hírű; kicsúfol; szidalmaz’ [indoeurópai eredetű; vö. litv. kerpù; lett cè̦rpu: ’(meg)nyír’]. ⌂ Az ál szóvéghez vö. →ágál stb. A 3. jelentés a →kárál hatására keletkezhetett.