jaj A: 1416 k./¹ iay (BécsiK. 193); 1790 Jáj (NSz.); 1818 Gyaj (NSz.) J: ‹isz› 1416 u./¹ ’〈főleg fájdalmat, bajt, továbbá egyéb erős érzelmet kifejező felkiáltás〉 | au(weh), wehe; ach’ # () | ‹fn› 1447 ? ’jajgatás, panaszkodás | Wehgeschrei, Wehklagen’ # (OklSz.), 1470 ’ua.’ (SermDom. 2: 115) Sz: jajos 1447 Jayas [szn.] (OklSz.); 1665 Jajos ’nyomorúságos, siralmas, szánalmas | jammervoll’ (NySz.) | jajgat 1456 k. ÿaÿgathwan [sz.] (SermDom. 2: 138) | jajgatás 1456 k. iaÿgataſſal (SermDom. 2: 14) | jajdul 1529 e. iaydulaſt [sz.] (VirgK. 34) | jajong 1816 jajong (Szily: NyÚSz.)

Onomatopoetikus eredetű. |  ⌂  Spontán hangkitörésből keletkezett indulatszó a fájdalom, egyéb intenzív érzés, ill. erős érzelem kifejezésére. Összefüggésben áll a →juj szóval és az érzelmeket kifejező magyar indulatszavak legősibb rétegébe tartozik; amelyet korai főnevesülése, és viszonylag nagy számú származéka is igazol.  ⌂⇒  A magyarból: Szbhv.  (R.) jaj ’aú!, jaj!’; esetleg még szlk. jaj, jáj ’ua.’.  ∼  Idetartoznak: jajvörös ’rikítóvörös, tulipiros; verés, ütés utáni vörös véraláfutás’  (1820: NSz.); ez a jaj + →vörös szavak összetétele.  ⌂  A jelentéstanához vö. →hupikék. A mai ’ízléstelenül rikítóvörös’ jelentésárnyalat kialakulásához az a körülmény is hozzájárulhatott, hogy az előtagnak nyomatékosító funkciót tulajdoníthattak.

Bárczi: Szók. 19; Kelemen J.: Mondsz. 46; TESz. jajvörös a. is; EWUng. jajveszék, juj