inzultus A: 1704 insultustúl (RákFLev. 1: 118); 1880 inzultust (NSz.); 1885 inszultusainak (NSz.) J: 1 1704 ’(meg)sértés; bántalmazás | Beleidigung; Mißhandlung’ (↑); 2 1721 ’roham 〈betegségé〉 | Anfall 〈einer Krankheit〉’ (MNy. 79: 126)

inzultál A: 1763 insultáló [sz.] (NSz.); 1870 inszultáljuk (NSz.); 1880 inzultáló [sz.] (NSz.) J: 1 1763 ’gúnyolódik | spotten, höhnen’ (↑); 2 1865 ’bántalmaz, sérteget | mißhandeln, beleidigen’ (Babos: KözhSzt. insultálni a.)

Latin jövevényszó. |  ≡  Lat.  (k.), (h.) insultus ’támadás, roham, ostrom’, (orv.) ’roham’ | lat. insultare ’felugrik, ráugrik; megtámad, rátámad; kicsúfol, kigúnyol’ [vö. lat. insilire ’valamibe beleugrik vagy valamire felugrik, ráugrik; valakinek vagy valaminek nekiindul, nekiugrik’; stb., lat. salire ’ugrik’].  ≋  Megfelelői: ném. Insult, insultieren; fr. insulte, insulter; stb.: ’inzultus, bántalmazás, roham’, ’inzultál, bántalmaz’.  ⌂  A z-s ejtésmód német hatást mutat.

☞ TESz. inzultál a.; EWUng.→ szaltó