ige A: 13. sz. második fele/ ígenᶜ (GyS.); 1517 jgÿknek (DomK. 2r); 1708 Íge (Pápai Páriz: Dict.); 1759 égédet (NSz.) J: 1 13. sz. második fele/ ’szó; beszéd | Wort; Rede’ (); 2 1416 u./² ’isten szava | Wort Gottes’ (MünchK. 10ra); 3 1604 ’cselekvést, történést stb. úgy kifejező szófaj, hogy személyre, időre, módra stb. vonatkoztatja | Verb’ (Szenczi Molnár: Dict. Gerúndium a.); 4 1774 ’természetfeletti erejű mondat, szólás, szó | Zauberspruch, -wort’ (NSz.)

Bizonytalan eredetű, talán ótörök jövevényszó. |  ≡  A szó a török nyelvekből nem mutatható ki; de vö. mong. üge ’szó, beszéd’ [mongol eredetű].  ⌂  A szóvéghez vö. →serke, →ürge stb. A magyarban az eredeti jelentése ’(varázserejű) szó, varázsige’ lehetett (vö. még →igéz), az 1. jelentés ebből, egy korábbi jelentésbővülés következtében alakult ki. A 2. jelentéshez vö. lat.  (e.) verbum ’Isten szava’. A 3. jelentés tudatos jelentésalkotáson alapul. Az utolsó két jelentés ma a legismertebb.  ≁  Valószínűleg nem tartozik ide: ige ’három szál, fonal mint egység; keresztöltés’  (1750: NSz.); ez ismeretlen eredetű.

MNy. 3: 220; NyK. 49: 231; TESz. ige¹ a., ige² a.; UrAltJb. 43: 178; NyK. 87: 361; Ligeti: TörK. 50; EWUng. igény, igéz, jel-, lét-, szállóige