hull A: 1055 ? huluoodi [sz.] [szn.] (TA.); 13. sz. közepe/ hullothya [sz.] (ÓMS.); 1395 k. pechenÿe hulathas [sz.] (BesztSzj. 1306.); 1518 k. el hol (PeerK. 339); 1585 le húllani [sz.] (Cal. 297); 1833 hullik [□] (Kassai: Gyökerésző 2: 466) J: 1 13. sz. közepe/ ’〈folyadék, eső〉 sűrű cseppekben (alá)esik, folyik | in dichten Tropfen herabfallen, abfließen’ # (↑); 2 1395 k. ’leesik; (vmiből sok hasonló darab ismételten v. folyamatosan) esik | herabfallen; wiederholt od. dauernd fallen’ # (↑); 3 [főleg arcra ~, térdre ~, földre ~] 1518 k. ’〈alázatában, félelmében stb.〉 leborul, letérdel | sich auf das Gesicht werfen, einen Kniefall (vor jmdm) tun’ # (PeerK. 119); 4 1519 ’szálanként, tollanként stb. elvész (fogy, ritkul) 〈haj, szőr, tollazat stb.〉 | ausfallen 〈Haar, Gefieder usw.〉’ # (JordK. 98); 5 [főleg le~, szét~, széjjel~] 1527 ’omladozik, leomlik 〈épület, építmény stb.〉; széjjeltörik, szétesik | verfallen, einstürzen; zerfallen, in Stücke gehen’ # (ÉrdyK. 338); 6 1546/ ’(tömegesen) (el)pusztul 〈ember, állat〉 | (massenhaft) umkommen, im Kampfe fallen; eingehen 〈Tier〉’ (RMKT. 3: 256) Sz: hullat 13. sz. közepe/ ‹fn› ’esés, hullás | Fallen’ (↑) | hullat 1395 k. hullatnac [sz.] ‹ige› ’esni, hullani enged | fallen lassen’ (BécsiK. 210) | hullatás 1395 k. ’(alá)szórás, (alá)hintés; leejtés | Streuen; Fallenlassen’ (BesztSzj. 1306.) | hullás 1416 u./¹ hullaſockal (BécsiK. 25) | hullatta 1416 u./² lè hullatta ’lehullása közben, lehullásakor’ (MünchK. 67rb) | hulladék 1508 hv́lladekok (DöbrK. 135) | hullajt 1720 hullajtya (NSz.)
Örökség az ugor, esetleg a finnugor korból, megfelelői azonban vitatottak. | 1 Örökség. | ≡ Vog. (AK.) χol- ’leválik ‹a fa kérge›’; ? zürj. (V.) gi̮lal- ’‹szálanként, darabonként› leeseik, kihull, szétszóródik, széthull’ [ugor ? fgr. *kulɜ- ’leválik; (ki)hull’]. A zürjén szó más etimológiai összefüggés tagja is lehet. 2 Örökség. | ≡ Vog. (T.) kol- ’megszűnik, eltűnik, elvész’; osztj. (V.) kŏla- ’megszűnik, véget ér’; finn kulu- ’elmúlik; elhasználódik, foszlik’; ? lp. (norv.) gǫllâ- ’elvész, kárba vész; elmúlik ‹idő›; csökken, fogy; kimerül, elhasználódik’ [fgr. *kulɜ- ’megszűnik, véget ér, elmúlik’]. Ennek az egyeztetésnek súlyos nehézsége, hogy a finnugor szó feltételezett jelentéséből nem vezethető le megnyugtatóan a magyar szó elsődlegesnek látszó 2. jelentése, amelyből a többi fejlődött. ▣ ⌂ Az l másodlagos nyúlásához vö. →holló. ⚠ A →halad igével való összefüggése kevésbé valószínű. ⌂⇒ A magyarból: rom. (N.) hurui, hului ’szétrombol, összeomlik’.
☞ NyK. 61: 60; TESz.; NytudÉrt. 70: 36; MSzFE.; MNy. 68: 210; EWUng.→ hulla, hullámUN UEW. № 389; UEW. № 390